A dél-balatoni borokat sokáig a BB-vel, vagyis a Balatonboglári Borgazdaság mammutjával azonosították. De a majdnem tízezer hektáros dél-balatoni, másik nevén balatonboglári borvidéken sorra nőnek fel azok a borászatok, akiknek mesterei – nem egyszer a BB-s gigatartályok acélköpenyéből kibújva - minőségben köröket vernek az egykori állami borgazdaságra. A dél-balatoni borvidék Balatonkeresztúrtól Zamárdiig ötven kilométer hosszan, a déli parttól Somogy belseje felé mintegy húsz kilométerig terül el. Dűlőinek nyolcvan százaléka első osztályú. Az agyagos-homokos talajon főleg királyleányka, chardonnay, zöld veltelini nőnek. A vörösöket pedig a merlot és a kékfrankos képviseli.
A borvidék javát Balatonboglár és Balatonlelle környékén találod. A balatonlellei Kishegyen, vagy a Balatonboglár-Szőlőskislak-Szőlősgyörök-tengelyen egymást érik a pincészetek. A dolog könnyebb végéhez nyúltunk, balatoni boros sorozatunk második részében a balatonboglári borvidéknek erről a gazdagabbik végéről szemezgetünk.
Balatonszemesen a Bujdosó Pincébe érdemes elbújni, és valamelyik habzójukból kérni. Sokat, és aztán még többet, az újabb generáció ugyanis most már lenyomta az apukát, és annak rendje és módja szerint frissít, fejleszt, irányt vált, így mutatja meg, mit tud. Ha nem lenne elég az ott kapott pogácsa, a közeli Kistücsök Étterembe nézz be. A Kistücsöknek bérelt helye van az ország legjobb éttermei között, de a tulajdonos-üzletvezető, Csapody Balázs a borokra is külön figyelmet fordít. Éttermében nem csak a sztárborászok tételeit találhatod meg, de kevésbé ismert környékbeli gazdák borait is, nem lőre minőségben.
A balatonboglári Légli testvéreknél a kedvességért cserébe csak annyi az elvárás, hogy ne keverd össze őket. A családban a legidősebb fiú Légli Ottó, akinek azonos nevű boraival bárhol találkozhatsz, szinte nagyiparban és évtizedek óta ebben a minőségében úszik. Légli Ottó a könnyed, gyümölcsös fehérek mestere, tipikus borát, a Légli Blanc-t, a szupermarketek polcaitól a gourmet fellegvár Chateau Visz kastélyszálló borválogatásáig kínálják.
Tőle nem messze, a Balatonboglárhoz csatolt Szőlőskislakon viszont öccsei működnek. Légli Attila fazekas, Légli Géza Kislaki Bormanufaktúra motorja pedig szintén fazekasként kezdte, de néhány éve felbontotta házasságát az agyaggal, és visszatért a gyerekként utált szőlőműveléshez. Más a koncepciója, máshogy nyúl a gyümölcshöz, talán akadnak is szakmabéli nézeteltérések bátyja és közte, pedig nem is egy pályán játszanak.
Légli Géza a kézműves borászkodásban hisz, amivel már megtalálta a különlegességekre szomjazó borbogarak felé vezető utat. A Kislaki Pirosbor viszont igazi, jó értelemben vett „közönségbor”, bárkinek ajánlható, könnyű és finom. Ráadásul még olcsó is.
Balatonboglártól egy házzal odébb, Balatonlellén is találsz többszörösen befutott borász famíliát. Konyári János örökmozgó borász: jelenleg a Tihanyi Apátság egykori szőlőbirtokán, Rádpusztán, a Rádi-hegyen működő Ikon borászatot, és Konyári néven futó családi pincészetét vezeti egyszerre. Utóbbit a Dél-Afrika és Kalifornia szőlőit megjárt fiával, Konyári Dániellel együtt.
Állítólag az idősebb Konyári volt az első, aki Magyarországon barrique hordóban érlelte borait, és ők álltak elő elsőnek dél-balatoni vörös csúcsborral, miközben szemük előtt Dél-Afrika, Portugália, Kalifornia és Új-Zéland lebegett. A Konyári família koronaékszere a fehérben és vörösben is készülő Loliense, a borszakértők szerint a Dél-Balaton válasza Villány emblematikus boraira.
Konyáriék ráadásul nemcsak a borokkal villantanak. Családi pincéjük úgy az ország egyik legmodernebb pincéje, hogy közben az egyik legszebb is. A Kishegy völgyébe rejtett épületet koszos műanyaghordók és turistaitató ácsolmányok helyett pedánsan gondozott mediterrán liget veszi körül. Konyári Dániel jobban is szereti a liget csöndjét a vendégek nyüzsgésénél, pedig a legjobb mellett a legjóképűbb borász címet is sokan neki adnák.