Bánlaki D. Stella
A badacsonyi szőlő hálás fajta, mert három nap melegíti – ahogy helyben az öregek mondják. Egyrészt süti a nap az égről, másrészt ugyanez visszatükröződik a vízről, de még a löszös bazalttalaj is visszaveri a fényt, ráadásul éjjel is. A szőlőt az északi széltől a bazaltfalak védik, az optimális páratartalom pedig veled együtt érkezik a strandok felől. Így aztán első- és másodosztályú, vagyis kiváló dűlők sorakoznak 1600 hektáron, Badacsonytomajtól Tapolcáig.
A sznob körökben néha felemlegetett filoxéravész – a boros időszámítás mérföldköve – a 20. század elejére itt is mindent elpusztított. Hiába sírnánk ma a Krisztus tetvek előtti tőkékért, ha a pénztárcánk bírná, akkor sem kaphatnánk már azokról származó borokat. Az Amerikából behajózott filoxérák kiirtása után viszont új fajták kerültek a repertoárba, felépültek a szőlőt védő támfalak. Akkor jött be a bakművelés, habár ez a laikusoknak ma leginkább látvány szempontjából jó hír.
A balatoni borok fehérek – legalábbis, ha a borászok bedőlnének a hagyományoknak, a trendeknek, meg a külföldi példáknak, akkor fehérek lennének. De a borász, az kivétel nélkül mind olyan, hogy saját szórakoztatására csinál mindenféle bort, legfeljebb eldugja a pincében és megissza maga. Szóval az olaszrizling, szürkebarát, tramini, rajnai rizling és chardonnay ötszögébe bepofátlankodnak a kékszőlők, és bőven akad vörös meg rozé is a balatoni borok között. Amíg ezekből készülnek egészen jók is – és készülnek bőven –, addig persze örülni kell a borászi vagányságnak.
Ha nagyon helyi palackot akarsz itt kézbe venni, kéknyelűt keress. Ez az egyik leghisztisebb szőlőfajta a világon, az örökké elégedetlen szingli. Mivel kizárólag nőivarú, be kell porozni, de még így is csak keveset terem – nem meglepő, hogy egy időben tudatosan irtották. A kéknyelű azonban nem csak hisztis, de makacs is: túlélte a filoxérát és a nagyüzemi szőlőgazdálkodást is. A badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, meg a Szeremley és a Varga pincék most felkarolták, úgyhogy újra egyre több helyen találkozhatsz vele.
Szeremleyék 115 hektárról, a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park közepéről gyűjtik be a legjobb fürtöket, ez már egyfajta garancia. Viszont ha a testes egyedülálló helyett egy karcsúbb fehéret innál, miközben a Rózsakőn ülve sóhajtozol, akkor legyen az egy olaszrizling – mondjuk Laposa –, ami szintén otthon érzi magát a környéken. Férfibor, mert erős savai lehetnek, de a csajoknak is csúszni fog. Általánosságban minden badacsonyi borra igaz, hogy testes, tartalmas, sok benne az alkohol. A badacsonyörsi Válibor, a mindig mosolygó Bakó Ambrus, a svéd tulajdonú Sandahl Villa a barátaid, ha valami igazán finomat, természeteset, trendi kézműves tételt akarsz.