Tudtad, hogy a Siófok-Kiliti Reptéren rendezték meg idén a világ legnagyobb ejtőernyős wingsuit versenyét, a Wingsuit Boogie-t? Idén augusztusban 20 ország több mint 100 versenyzője repkedett a Balaton felett. A wingsuithoz, vagyis a szárnyasruhában való repüléshez képest az ejtőernyőzés szinte smafu: ezek a srácok 3000 méter magasan siklanak és manővereznek, miközben van idejük a tájban, jelen esetben a Balaton víztükrében gyönyörködni, és nekünk levideózni. Szörényi Csaba főszervező szerint az a bolond, aki nem repül, a helikopterre operatőrünk is elkísérte.

A Siófok-Kiliti Reptér elsőre kihaltnak tűnt, pedig lehet, hogy a világ legnagyobb wingsuit versenyének rendező országaként ezt kellene a zászlónkra tűzni, nem a focit. 20 országból zarándokol ide több mint 100 versenyző, nem is először: azt mondják a reptér kifogástalan, a kilátás első osztályú, a verseny után pedig hatalmasak a bulik, de erről már nem tudunk beszámolni.
Aztán a távolban felberregett a helikopter, mi pedig mentünk a hang irányába. Libasor, szárnyasruhák, ejtőernyők a háton, és olyan várakozó mosolyok, amelyek úgy látszik, a többezredik ugrásra sem kopnak el. Szörényi Csaba főszervező kétezerötszáziksz ejtőernyős ugrásnál és hétszáztíz bázisugrásnál tart, mégis csak két ugrás között tudtuk elkapni. A nyugalom megzavarására alkalmas képi felvételek következnek, a mikrofonba meg fúj a helikopter szele.