Zakatoló dízelmotorral manőverezik kifelé a korosan is elegáns Phoenix vitorlás a badacsonyi kikötőből. Október eleje van, egyszerre tűz a nap és hideg van. Az 1956-ban épített hajó egykor vidám szakszervezeti dolgozókat szállított a Balatonon, most viszont hat borász áll az orrban, és egy szőlőpréssel mustot facsarnak.
A vitorlások fedélzetét elsősorban nem szüretelésre találták ki. A Phoenix fedélzetén préselő borászok közül azonban többen is vitorláznak, „és mindent elsőnek egy vitorláson képzelnek el”, de a szokatlan párosításnak ennél komolyabb oka is van.
Laposa Bence, Istvándy Gergely, Váli Péter, Szeremley László és a szintén a Szeremley Birtokot képviselő Kardos Gábor nevét nemcsak borász körökben ismerik. Többségükkel akár még egy ABC borpolcain is össze lehet futni, szerencsére nem az alsópolcos, kannás-tablettás kategóriában. Ők azonban azt találták ki, hogy minőségi borok mellett az egész balatoni életmódot szeretnék népszerűsíteni. Ebbe pedig beletartozik a szüretelés mellett a vitorlázás is, így került a szőlőprés a hajó orrába.
A borászok közösködéséből lett az egy éve működő Badacsonyi Kör, ami tavaly egy közös szürettel indult. Azóta volt „balatoni bort a balatoni éttermekbe” akció, ahol bazinagy poharakkal koccintottak, több borbemutatót tartottak Budapesten, aztán elhívták Badacsonyba a legnépszerűbb balatoni éttermek séfjeit, akikkel közösen kitaláltak egy új balatoni ételt, a halderelyét. A musthajó fedélzetén utazók között pedig az új tagnak fogadott Borbély Tamás mellett a magyar sajtkirály, T. Nagy Tamás is ott ült, jelezve, hogy a Badacsonyi Kör ezután is messzebb tekint a pohár fenekénél.
A pohár fenekére nézés ettől függetlenül fontos része a Kör tevékenységének. Abban az értelemben legalábbis, hogy a népszerűsítés módszeréül a száraz szakmázgatás helyett inkább a kötetlen italozást preferálják. Szóval ezek az akciók valójában inkább borozgatások – vagy azok is –, amelyek közben szó esik az új balatoni ételről, vagy arról, hogy mekkora tévedés a camembert–száraz vörösbor párosítás.