Vasárnap délután ülünk a kővágóörsi ház udvarán, árnyékban 39 fok van és békésen isszuk a mentás málnaszörpöt. Tomi a kalandtúrákról mesél, és közben arra gondolunk, hogy mindezt szívesen kipróbálnánk – majd ha a cipőnk laposabb, az égbolt felhősebb, a Balaton vize melegebb lesz. De néhány utazós sztori, telefonkijelzőn felvillanó túrakép és tökéletesen elhelyezett jelző után mégis indulunk. Tomi is ezt vallja: most vagy soha.
A túra első része Kővágóörs kulturális örökségén, pontosabban a három templomon vezet végig. A falu közepén állva, a két templom között hallgatjuk a rögtönzött történelemórát. Elsőként a katolikus templom épült fel, de az evangélikusok úgy érezték, ők sem maradhatnak le, így ez a hely azon kevés templomdombok egyike, amelyen egymás után két templom is épült. Végül a Kőmíves Kelement megirigylő sokszoros fal fel- és lehúzás után a bíró döntött: egy szekérfordulónyi távolság elég ahhoz, hogy mindenki békében járhasson misére.
Ha azt gondolnánk, hogy a mini-vallásháborút már nem lehet fokozni, tévedünk: van itt egy harmadik templomdomb - igaz, sokkal romantikusabb és jól jön az a korábban emlegetett lapos talpú cipő is. A kővágóörsi zsinagóga ugyanis napjainkban inkább egy buja kertben rejlő elhagyatott rom. A kerítésen lévő ember nagyságú lyuk a korábbi látogatók helyét jelzi, és a szomszéd házból segítségünkre siető néni is Áder János köszöntőbeszédeit megszégyenítő dinamizmussal kezdi el a helyi idegenvezetést, odaköltözésének évétől napjainkig.
A helyi séta után a természeti látnivalók következnek. Tomi eredeti végzettsége geológus és ez egyfajta minőségi garancia a túrákra. Minden kőről, ösvényről, forrásról és utunkba kerülő növényről van érdekes mondanivalója, ugyanakkor azt is tudja, mikor kell kivárni, amíg a kiránduló magába szívja a Káli-medence csendjét és békéjét.
Tomi kalandtúráin jártak már diákcsoportok, akik egy csapatjáték keretében fedezték fel a környéket. Elrejtett kincses ládákat kerestek, rejtvényeket oldottak meg és közben észre sem vették, hogy megismerték a Káli-medence csodáit. Tomi nem bízza a véletlenre a túra sikerét, gyakorló apukaként pontosan tudja, hogy a nap végi jégkrém vagy szörp elég komoly motivációs tényező.
A Balogh Tomi-féle túrakínálat folyamatosan bővül, és teljes mértékben alkalmazkodik a megrendelő igényeihez: érkezhetünk külföldiekkel, lassú lépésű nagymamával, kisgyerekekkel, lehet lovas- vagy biciklis túrára menni, megmászhatjuk a vulkánokat, követhetjük az élővizeket és sétálhatunk káli romok között is.
Tomi érdekes, lendületes, humoros idegenvezető és nem ismer lehetetlent. Hobbiként közösségi futóversenyeket és tájfutást szervez, újabb kis tavakat keres a Fekete-hegyen.