WLB: Milyen emlékezetes pillanatokat őrzöl a Balaton Soundról?
Zeek: Mindig azt mondom, hogy az első Sound volt messze a legjobb: olyan emberek, olyan programok voltak, és egy meglehetősen rendes bulit raktunk, hogy a végén a napfelkeltében a szekussal a Balatonból halásztuk ki – az egyébként siófoki – Cadik Palit, mert ő egyszerűen besétált ruhástul a vízbe, annyira „megérintette” az ügy. Még a második Balaton Soundnak is hasonló hangulata volt, azóta viszont kicserélődött a közönség. Amit viszont nagyon élveztem például tavaly ebből a szempontból, az a Strand Fesztivál volt: egy ritka kellemes közönség jött össze, amely reagált a zenére, és szórakozni akart. Remélem, idén is hasonló lesz a hangulat.
WLB: Az idei fesztiválon Palotai Zsolt Fedorával lesz, de vasárnap te is fellépsz a Brainsszel. Mire számítasz?
Zeek: Zsoltival ilyen 5-6 éve tekerünk együtt rendszeresen, előtte én a Palikával dolgoztam sokat, aki viszont azóta egy stúdióemberré vált, neki ez az élete, a gyereke, a mindene, egy beat maker. Ő egy másik vonalat akart megvalósítani, én viszont minden mást meg szerettem volna nézni ahhoz, hogy teljes spektrumom legyen arról, hogy igazából mit szeretnék. A Brainsszel már tavaly is olyan ereszd el a hajam sikeredett, hogy még az igen cizellált fülű hangtechnikus barátom, Egon – aki akkor hallotta először a Brainst – is teljes eksztázisban volt az energiáktól. Nagyon szépen jött velünk a nép, őrület volt, ami persze legfőképp a brainses srácok vívmánya, én csak szorzó vagyok ebben az egészben. Idén is erre készülünk.
WLB: Miért rappelsz kevesebbet magyarul? Ez tudatos, vagy csak így alakult?
Zeek: Nem hagytam abba a magyarul való szövegelést, sőt, nemrég kezdtem el igazán – random is szoktam magyarul „interpretálni”, illetve készülünk most egy titkos projekttel, amiről még nem beszélhetek. Azt gondolom, hogy az elektronikus zenére magyarul annyira nem helyezhető rá, gyorsan elveszti az erejét a szöveg. Igazából az összes ilyen típusú zene toastolás vagy hype, és ahogy elnézem, az elektronikus zenében az MC-k – tisztelet a kivételnek – nem nagyon alkotnak szövegeket, csak a hype miatt vannak ott. Húzzák felfelé a kiállásokat, a dropokat, hogy megadják a hangulatot, de itt még mindig a zene dominál, nem pedig a szövegelés. Viszont pont láttam egy nagyon kellemes ellenpéldát Zsola személyében, aki nagyon meglepett, hogy a Soerii és Pooleken ő a rezidens MC, és iszonyú jól hype-olt magyarul.
WLB: Mennyire freestyle az, amit csinálsz?
Zeek: Fifti-fifti. Jó pár bázisszöveg van, amit szinte bármilyen beatre rá lehet tenni, de akad olyan is, hogy annyira áldott az állapot, hogy túlnyomóan free az este.
WLB: Kit tartasz szövegeiben erősnek a hazai MC-k közül vagy akár a magyar rapszcénában?
Zeek: Intim kérdés, bár ebben sok minden nem változott az elmúlt évek során: az AKPH, az NKS, a Bankosék, Ponza – ők a kedvenceim, akiket szívesen hallgatok. Az újak közül a The Show Crew még elég jól rakja, de a Kettyós és Mikee Mykanic is tetszik, Fedora is szépen dolgozik. Természetesen az Irie mikrofonos szekciót sem hagyhatom ki (Busa Pista, Sena, Kemon, Columbo) a szeretteim közül.
WLB: Fogsz megint vendégeskedni az AKPH készülő új lemezén?
Zeek: Hűha, hát legyen titok? Most akkor elpirulok, és elkezdem kapargatni a poharamat. Én nagyon szeretném, volt is róla szó, bár azt beszéltük, hogy külön tracket nem fogok kapni, mert a 2010-es Kottazűr óta azt hallgatom, hogy nem sok ilyen van a világtörténelemben, hogy egy albumon nem a brigádba tartozó tag kapjon egy külön számot. Azt óriási privilégiumnak tartottam, és nagyon megtisztelő volt, a következőt pedig meglátjuk, de úgy tűnik, hogy a fiúk is hajlanak rá.
WLB: A rapduó tagjaival, Süveg Márkkal és Závada Péterrel alapemberei vagytok a magyarországi slam poetry közösségnek. Slammelsz, konferálsz; miért szereted ezt a műfajt, közeget?
Zeek: Pont egy olyan réteg kapta el a slamet, amelyre én rettentő büszke vagyok: senki nem irigy senkire, mindenki őrjöng a másikért, nem akarják lenyomni egymást, pedig ez egy verseny, amelyet pontoznak. Olyan érzés, mintha lenne egy kis zenfelhő az egész felett: egy ritka jó kis brigád verődött össze, ráadásul az emberi értékeken kívül az is látszik, hogy a slammerek mennyit dolgoznak a szövegeken, és hogy szakmailag is azt tudom mondani, hogy van fejlődés. Ráadásul mindig vannak új arcok, akik oda tudnak pirítani rendesen. Azt gondolom, hogy egy egészségesen fejlődő, élő organizmus ez a slam.
WLB: Ha jól tudom, a Realistic Crew feloszlása óta a Brainsen kívül van még egy zenei projekt, amelyben részt veszel.
Zeek: Igen, ez a Delalamm, a Lamm Dávid projektje. Ez a formáció nem is annyira ismert, egy kicsit jazzesebb, mivel Dávid leginkább a jazz és a blues vonalán mozog. Bob Marley-, illetve Paul Simon-feldolgozás is van benne, de természetesen akad jazzy hiphop is.
WLB: Már javában tart a Balaton Sound, elárulod, ki az, akit mindenképpen meg fogsz nézni?
Zeek: Szerencsére pont a mi koncertünk napján, vasárnap lép fel az én világi cimborám, Dynamite. Vele anno a VOLT Fesztiválon ismerkedtem meg: mi melegítettünk a Cadik Palival a Krust és a Dynamite előtt, akiket a drum and bass félisteneinek tartottam. Letettük a szettet, leraktam a kengyelbe a mikrofont, majd leültem a színpad bal szélére. Ekkor Dynamite felsétált a színpadra a közönség őrjöngése közepette, de nem fogta meg a mikrofont, hanem odajött hozzám, és megkérdezte, hogy mi meg kik vagyunk, meg hogy, meg mi...– azóta jó barátok vagyunk. Mindig kérdezi, miért nem megyek ki Londonba? Hát mit mondhatnék erre? Gyertek ti ide többet!
WLB: Milyen itthon a klubélet?
Zeek: Azt gondolom, hogy nagyon hullámzó. Vannak nagyon erős és nagyon gyenge korszakok, és sajnos sok mindent arra kell fogjak, hogy a mi közönségünk, a klubokba járó, klubokat szerető, táncolni vágyó közönség ment el innen – leginkább éppen Londonba. Ez a tendencia pedig érezhető: klubonként 2-300 embert jelent. Palival volt egy olyan mondásunk, hogy ami Londonban, a zene Mekkájában nincs, az nem is létezik zeneileg, és ez valószínűleg így is maradt.
WLB: A pesti éjszakát félretéve: merre szoktál járni fellépéseken kívül a Balatonra?
Zeek: Sajnos kevés nyaralós időszakom akad, de leginkább Balatonlelle lett a bázis. Anno oda jártam táborozni, kosarazni meg csajozni, de tavaly már a diszkónapot (ami nálunk a pénteket jelenti) látva inkább felmentem gyorsan a szobámba. Lellén viszont van két étterem egymás mellett a dombon, a Majthényi Présház és Borozó és a Hegyi Csárda, melyeket a múlt hétvégén kipróbáltam. Csodálatos mindkettő, hiába panaszkodnak sokan a vendéglátásban, hogy messze nincs olyan sok ember, mint tavaly, de ez a két ház úgy megy, mint a gépágyú – és úgy is főznek. Most is összecsordul mindenem, ha rágondolok.
