Káptalantóti egyik földútja visz fel a Sárga Házba, ami valamikor valóban sárga volt, mostani külsejével azonban inkább egy francia kúriára emlékeztet. Gábor és indiai felesége, Ro sokat tekeregtek a környéken és mindig sóvárogva nézték a Sárga Házat. Aztán egyszer kikerült rá az eladó tábla, ők pedig lecsaptak a lehetőségre.
Kalandos út vezetett a Káli-medencéig. Gábor és Ro Kubában találkoztak, mindketten hátizsákos világkörüli felfedező túrán voltak. Az utazás azóta is közös szenvedély, csak most már a kislányukkal hármasban járják telente a világot.
Tavasztól őszig viszont az egész család ezen a mesebirtokon él. A vendégek egy kicsit a család életébe is belecsöppennek, hiszen Ro a kerti konyhában szokott sütni-főzni. és a kertben készíti
A szőlősorokkal szegélyezett kert igazi nyugtató látvány, a család tanúhegyekre néző, üvegezett olvasósarkát és a szemet gyönyörködtető indiai kelmékkel borított reggeliző teraszt pedig még egy buddhista szerzetes is megirigyelné.
Ottjártunkkor frissen sült kukoricás kenyér és házi lekvárok kerültek elénk a reggeliző asztalra. Úgy tűnik, a helyiek is számon tartják és kedvelik a falu indiai lakóját, mert amíg mi jól laktunk a helyi finomságokkal, lépten-nyomon bekukucskált valaki a kapun és szóba elegyedett Róval.
A Sárga Házat harmadik éve működtetik. Ha nem itt, akkor valahol a tengerparton csinálnák ugyanezt, de a Káli-medence szerelem volt számukra első látásra.
Kora tavasztól késő őszig három kétszintes, négyszemélyes, teljesen felszerelt apartman bérelhető. A nagyjából 70 négyzetméter alapterületű lakások saját nappali-, étkező- és hálórésszel, valamint fürdőszobával és teakonyhával rendelkeznek. Sajátos hangulatú lakások, minden helyiségben keleti kiegészítőkkel és bútorokkal színesítik a modern elemeket.
A többségében külföldi bolhapiacokon összeszedett restaurált bútorok mellett az indiai gyertyatartók, díszpárnák és füstölők segítik az alfa-állapot elérését. Reggel, félálomban kinézve az ablakon mi sem tudtuk azonnal megmondani, hogy Indiában vagy a Káli-medencében vagyunk-e pontosan.