Csopak fölött, Arács felé menet futhatunk bele a Söptei pincészetbe. A családi lugas maga nem látszik az útról, különböző kiírásokon és egy parkolón kellett átverekednünk magunkat, hogy megtaláljuk, de az ételek és a borok miatt minden percet megért a keresgélés. Abban a szerencsében volt részünk, hogy maga Söptei Zsolt látott minket vendégül, akivel többek között családról, borokról és gasztronómiáról értekeztünk egy nem akármilyen ebéd közben.

A  Söptei család története az 1850-es évekre tehető, amikor az üknagyapa, Söptei János átköltözött Nemespécselyre, amelyet manapság már csak Pécselyként találnánk meg a térképen. Ő volt az első, aki akkor szőlővel és borászattal foglalkozott itt a Balatonnál. A hagyomány négy generáción keresztül tartotta magát egészen addig, amíg 1972-ben Söptei Zsolt édesapja megvásárolta a jelenlegi helyüket Arácson.

Az igazi nagy változás 1994-ben következett be, amikor keleti irányba bővítették az egységet, és kitalálták azt a ma már jól működő koncepciót, hogy éttermet nyitnak a borászat és a szőlészet mellé. Ez 1998-ban következett be, és azzal az egyszerű céllal kezdtek el ételekkel foglalkozni, hogy ebből befolyó összeget visszaforgatják a borászattal kapcsolatos fejlesztésekbe.

Kezdetben csak hidegkonyhaként akartak funkcionálni, de aztán a szomszédok példájából okulva kihagyták ezt a lépcsőt és melegételek készítésébe kezdtek. Ma már láthatjuk, hogy ez remek ötletnek bizonyult: a két testvér rendelkezett a szükséges képességekkel, így tulajdonképpen minden adott volt, hogy a vállalkozás kinője magát és azzá váljon, ami.

A kezdetektől fogva az volt az alapkoncepció, hogy csak olyan ételek menjenek ki az asztalokhoz, amiket ők is szívesen megennének, és így nem is gondolkoztak nagy extrákban. Söptei Zsolt így fogalmazott: “ha ránéz a vendég az étlapra és valamiről úgy gondolja, hogy az valami, akkor azt meg is fogja kapni az ételeben”. Ez sikerült: a pincészet tökéletesen kiegészíti a Balaton sokszínűségét az ide illő minőségi gasztronómiával, amelynek elengedhetetlen kelléke a jó bor.

Ékes bizonyítéka még annak, hogy itt semmit nem szeretnek túlbonyolítani, hogy nem akarnak külön az ételekhez bort ajánlani. Ez ugyan meglepő, de azt vallják, hogy minden esetben a vendégek döntik el, hogy mit mihez fogyasztanak, és nem szeretnék figyelembe venni, hogy a gasztronómia mit ajánl a különböző fogásokhoz. Itt nem gond, ha épp vörösbort kíván meg az ember egy olyan ételhez, amihez amúgy mindenki fehéret ajánlana. 

Nagyon persze nem lehet mellényúlni semmivel, érdemes többféle bort is kipróbálni, de nagyon fontos, hogy ne hagyjuk ki az Olaszrizlingből készült fröccsöt semmiképp.

Az ételekről egyébként Zsolt testvére, Söptei Róbert gondoskodik, aki - a család többi tagjához hasonlóan - maga is autodidakta módon tanulta ki a szakmát. Ennek egy igencsak vonzó választék az eredménye: az étlapon keveredik a magyaros vonal a szokásos éttermi ételekkel, amelyre a balatoni kilátás rárak még egy jó nagy lapáttal. 

Minket egy finomfőzelékre láttak vendégül, amely grillzöldségekkel és helyben sült friss kenyérrel érkezett, és amitől azonnal jól is laktunk. Zsolt elmondta, hogy egyébként a kacsamáj pástétom az, ami még megy nagyon. Ez kezdetek óta szerepel az étlapon, és változatlanul a nagymama receptje alapján készül, aki akkoriban még nem nagymama, hanem “csak” édesanya volt.

A vállalkozás egyébként apáról fiúra száll, és a következő generáció már meg is érkezett, de a szülők nem erőltetik azt, hogy a gyerekek is a család nyomdokaiba lépjenek. Azért elég hatás éri őket, hogy ez nagy eséllyel megtörténjen.