Szászi Pincészet, Nyári Pince és megannyi kicsi pince. Mind a Szent György-hegyhez, azon belül is Hegymagashoz köthető borászatok. Ebbe a parányi balatoni faluba leginkább a bor miatt jönnek a hátizsákos turisták, de a hely természeti értékei is legalább annyira vonzóak, mint egy jó pohár rosé.

Szállást a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban?

Sallee-Kereszturi Barbara, a község polgármestere érthető elfogultsággal kalauzolt végig minket a háromszáz lelkes település minden zegén-zugán. A Balaton-felvidék legősibb települését kétezer éves kultúrtáj veszi körül, ami része a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak, így nem is csoda, hogy elsősorban hátizsákos turisták keresnek a faluban szállást.

Az "őslakosok" mindennapjainak is szerves része saját házuk környezetének óvása. „Szerencsére már a betelepülő nyaraló tulajdonosok is tisztában vannak ennek a fontosságával. Ha egy turista idejön, a rendezett környezet lesz az első benyomása a faluról. Aztán ha készít egy képet, amit feltesz a világhálóra, akkor talán más potenciális túrázóknak is megakad a szeme Hegymagas szépségén.”

Hátizsákos dűlőtúra

A túrázási lehetőségeken és az olyan természeti látványosságokon túl, mint a bazalt orgonák, kétségtelenül a bor vonzza Hegymagasra a legtöbb turistát. A hegyen egymást érik a kisebb-nagyobb pincék. A kivételes mikroklímának köszönhetően 47 fajta szőlővel foglalkoznak a hegyen. A nevesebb pincék közül is kiemelkedik a vendégházat, borkóstoló teraszt és családi házat is magában foglaló Szászi-birtok, ahol a távolban szemérmes hölgyként előbukkanó Balatont szemlélve órákat is el lehet időzni egy-két pohár bor mellett.

Az öt-hét-tíz soros kóstolókhoz egyébként hidegtál és egy-két Szászi-történet is jár, hiszen a család mindennapi élete is a birtokon zajlik. A borválaszték széles, a 2013-as Badacsonyi Cabernet Sauvignon Rosét és a Badacsonyi Olaszrizlinget akkor sem szabad kihagyni, ha más pincékre is akarunk még energiát tartalékolni. Ajándék gyanánt is jó választás egy üveg Szászi-bor, a művészien kidolgozott címkék egytől egyig Szászi Endre feleségének fantáziáját és kézügyességét dicsérik.

A Szászi Pincészettől nem messze lévő Nyári Pincébe is érdemes betérni. Boraik minden évben díjat nyernek helyi és országos borversenyeken. A pince hagyományos fajtái az Olaszrizling, Chardonnay és Szürkebarát mellett az utóbbi években Cserszegi Fűszeressel, Rajnai Rizlinggel, Kéknyelű és Hárslevelű fajtákkal is foglalkoznak.

Aki nyitott a kevésbé ismert helyi kis pincékben való kísérletezésre, annak érdemes tavasszal idelátogatnia a Szent György Napokra, ahol a környék összes kisebb és nagyobb pincéje képviselteti magát boraival.

JAZZmagas