Augusztus 20-án ugyancsak itt ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda, a debreceni zenekaron kívül a magyar színeket többek között az Ivan & The Parazol, a Mary Popkids, a Carbonfools, a Supernem és a Quimby képviseli.
“Amint a Fesztivál szlogenjéből is kiderül, a STRAND erősen kötődik a Petőfi Rádióhoz. A szervezőknek és nekünk is az a szándékunk, hogy ezen a csodaszép helyszínen idén már négy nap alatt számos olyan hazai és nemzetközi produkcióval találkozzanak a hallgatóink, amelyek a Petőfi Rádió adásában is állandó vendégek. A hazai felhozatalt idén is a teljesség igénye jellemzi majd, amelyben a már befutott sztárok és a legfrissebb nevek is képviselik magukat, a nemzetközi kínálat pedig méltón tükrözi az adó sokszínűségét” – mondta Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője.
“A közönségünk által várt nemzetközi fellépők mellett fontos számunkra, hogy a hazai kínálat is minden igényt kielégítsen. A közel 100, magyar produkció közül már most biztosra vehető, hogy augusztus 20-23. között a Strandon találkozhatunk majd a Quimbyvel, az Irie Maffiával, a Punnany Massif-fal és a Brains csapatával, augusztus 20-án, a Strand nyitónapján pedig igazán ünnepi, egy teljes életművet bemutató nagykoncerttel lép színpadra a 25 éves Tankcsapda!”- mondta Fülöp Zoltán, az eseményt szervező VOLT Produkció egyik vezetője.
Napijegy: 7500 Ft
Bérlet: 20 000 Ft.
Weboldal: http://strandfesztival.com/