A Velocipédet családi vállalkozásban üzemeltetők nagyon szeretnék, ha egy év múlva főként ide járnának a Balatonudvari térségét körbetekerni szándékozók gyakorlatilag bármi miatt. Mindegy, hogy kiránduláshoz bringát bérelnének, kisebb-nagyobb javítást végeznének el, vagy csak egyszerűen egy sátras-hálózsákos megoldás helyett éjszakára inkább itt dőlnének le.
„A vendégház ötlete egy korábbi csopaki családi nyaraláson született meg édesapám fejében. Miután elkészült itt a bicikliút, megvettük a telket és tavalyi év augusztusában megnyitottunk” – avat be a történet kezdetébe Jóföldy Sarolta, a vendégház egyik üzemeltetője. „Azért kereszteltük el Velocipédnek, mert a kerékpárosokat céloztuk meg leginkább. Terveink szerint jövőre bicikli bérlési lehetőséggel bővülnénk, plusz tervezünk egy kisebb bringaszervizt is felállítani. Még nem jönnek olyan sokan, de bízunk benne, hogy a népszerű Balaton körüli túrát letekerők körében egyre ismertebbek leszünk.”
A hely már készen áll a biciklis tömegek fogadására: a házat téliesítették, tehát nem csak főszezonban lehet ellátogatni ide, illetve ingyenes wifi is igénybe vehető. Időszakos recepció szolgálja ki a vendégeket, akik a kameráknak köszönhetően biztonságban érezhetik magukat. A 2, 4, és 6 ágyas szobákban összesen 34 férőhely található, a folyosón külön férfi és női zuhanyzókkal.
Terveznek reggeliztetést a közeljövőben, addig a jól felszerelt teakonyhát használhatják a vendégek. Az emeleten terasz, a ház mögött igényesen kialakított füves terület járul hozzá a nyugodt pihenéshez, a házon belül pedig a társalgó lehet az esténkénti beszélgetések központja. A teraszhoz köthető a vendégház legnépszerűbb szobája: akad olyan rendszeresen visszatérő vendég, aki valamiért mindig határozottan ugyanezt a szobát kéri.
Mindössze 150 méterre van innen a strand, amely színvonalában kiemelkedőnek számít a többi szomszédos települések vízpartjai közül. Családias méretű és hangulatú, amely csúcsidőszakban sem túlzsúfolt. A parton többféle sportolási lehetőség közül lehet választani: strandfoci-, strandröplabda-, tollaslabda-, sőt, kosárlabdapálya is található a víz közelében.
A faluban két kis templom, egy galéria, valamint a szív alakú sírkövekkel teli temető jelentik a megnézendő látványosságokat, éjszakai élet szempontjából pedig a Velocipéd nagyszerű kiindulópont, de nem cél: ezért bulihelyeket inkább a parton érdemes keresni. Ha jókat szeretnénk enni, a néhány kilométernyi autóútra található Laci Pincét érdemes felkeresni, de a Zsindelyes Csárdával sem lehet mellélőni.