A versenyen induló profi és amatőr résztvevőknek a Balatonfüred–Balatonkenese–Keszthely–Balatonfüred távot 48 órán belül kell teljesíteniük. A szervezők 600 hajó részvételére számítanak, ami nagyjából 3000 versenyzőt jelent. Az 1934-ben alapított verseny mára fogalommá nőtte ki magát, hiszen Európa leghosszabb tókerülő regattájáról van szó, melynek távja (légvonalban) 155 km. A folyamatosan bővülő mezőny a vízi mentőket is egyre több feladattal látja el, a verseny ideje alatt két mentőhajó és közel 50 vízi mentő lesz szolgálatban két napon keresztül.
A Kékszalag az utóbbi időben átformálódott, már nem csak a vitorlázókról szól. Igazi fesztivállá avanzsált, így számtalan kiegészítő program kíséri egy héten keresztül vízen és vízparton egyaránt. Lesznek – többek között – koncertek, éjszakai vitorlásverseny, bor-, illetve gitárfesztivál is. A múzeumok meghosszabbított nyitva tartással várják az érdeklődőket a Kékszalag éjszakáján, a programsorozatot pedig a július 4-i, szombati díjkiosztó után utcabál zárja.
A tókerülő vitorlásversenyhez kapcsolódóan számos futamra kerül sor. A Fehér Szalag (június 27.) egyfajta bemelegítésnek is tekinthető, ahol a legesélyesebbek próbálják ki beállításaikat, sebességüket. Itt külön versenyt futnak a klasszikus, patinás vitorlások: a Nemere II, amely 50 évig tartotta a tókerülés időrekordját, a Kishamis, amely a Balaton legidősebb, több mint száz éves hajója és a Tramontana, a legtöbb Kékszalagot nyert vitorlás.