Eredetileg azt tervezték férjével, hogy vásárolnak maguknak egy régi házat Kapolcson, amit majd szép lassan felújítanak nyaralónak, de hamar meglátták mekkora hiány mutatkozik Kapolcson stílusos vendégházakból. Pedig úgy látták, hogy igény lenne rá és nem csak a Művészetek Völgye ideje alatt, hiszen Kapolcs egyike a nyáron leglátogatottabb településeknek a Káli-medencében.
A provanszi stílusban kialakított vendégház ötletgazdája, Cziráki Barbi webdesignerként dolgozik Veszprémben, de amikor eldöntötte, hogy belevág a munkába, nem bízta a véletlenre a dolgokat. Például rögtön beiratkozott egy lakberendező tanfolyamra és egy tucat, régi házak átalakításával foglalkozó blogot is elolvasott. Régi hobbija az antik bútorok felújítása, ennek a tudásnak különösen mostanában, a ház berendezésénél veszi nagy hasznát.
A Hazai Provence-nak a facebookon már most 4800 fős követőtábora van. Sikerét elsősorban a Barbi által indított oldalnak köszönheti, ahol mindent megörökít a ház felújításával és berendezésével kapcsolatban és a hasonló cipőben járó olvasói is megoszthatják saját tapasztalataikat. „A kezdetektől dokumentálni akartam a felújítással járó nehézségeket és örömöket és ekkor jött az ötlet, hogy akkor már miért ne osszam meg a tapasztalataimat másokkal is?”- meséli Barbi.
Az eredeti ház hatvan százalékát el kellett bontaniuk és teljesen lecserélni a födémszerkezetet, megmaradtak viszont a ház 60 cm-es vályog főfalai, amik nyáron garantálják a hűvösséget belül.
A pajta helyén grillterasz lesz, mellette pedig lépcsőzetesen kialakított fűszerkert és veteményes, ahonnan a vendégek majd friss padlizsánnal és paradicsommal szolgálhatják ki magukat a vacsorához. Mellette majd egy kis medencét alakítanak ki, feljebb pedig- amire az egyik tetőtéri szobából nyílik majd pazar kilátás – egy nagy levendula föld szintén a provence-i életérzést imitálja a vendégeknek.
Mindezt persze még nekünk is behunyt szemmel, nagyon erősen rágondolva kellett elképzelnünk, mert a ház körüli munkálatok épp abban a fázisban vannak, amikor már alakulnak a dolgok, de még nem minden látszik. A levendulamagokat például már elvetették, de még nem bújtak ki.
Na, de térjünk vissza az ígéretesen alakuló házba, ahol az igazán izgalmas megoldások az egészen apró részletekben rejlenek. Barbi szerint az ízléses berendezés titka, hogy a sok jó ötletből mindig tudjunk néhányat elengedni és inkább egy koncepció mellett következetesen kitartani. „Semmi értelme zsibvásárt csinálni egy helyiségből és mindent belezsúfolni. És nem árt az esztétika mellett a funkcióra is gondolni a berendezésnél: arra, hogy mi lenne kényelmes a vendégnek.”
Az alsó szinten középen egy közös konyha, két szoba és egy önálló apartmanként is elszeparálható apartman helyiséget alakítottak ki. Minden szobában fugázott terméskövek burkolják a falakat. A Loire-völgyi stílusvilágot imitáló belső szobában a padló is kőburkolatú, a kastélyszoba hangulatot pedig a robusztus francia ágyon kívül a szobában lévő állókád garantálja. Persze a szobához modern fürdőszoba is tartozik, de azért a hálószobában lubickolás is elég jól hangzik.
A másik földszinti szoba rusztikus stílusban lesz berendezve, a különálló apartmanként is használható helyiségben pedig inkább a modernebb francia stíluselemek dominálnak. A fenti közös helyiségbe Barbi egy provence-i könyvekkel telerakott vitrint tervez, aminek a felújítását már el is kezdte. Az udvarra néző tetőtéri szobába valószínűleg a júniusi levendulavirágzás idején lesz túlfoglalás. A másik emeleti szoba ablaka pedig Kapolcs főutcájára néz.
Az egyik alsó szobában ideiglenesen Barbi műhelye működik, ahol az ország különböző pontjairól összevadászott antik bútorokat festi, újítja. Mostanában épp a kád és az egyik éjjeliszekrény volt soron.