A szőlőskertekkel körül- és átszőtt Paloznakot alig több mint 400 fő lakja, s ami az itteni életritmusra jellemző, az hasonlít egy Tarr Béla-snittre: nádtetős, kőfalú, bazaltszínű ház, templom torony, dolgos, szalmakalapos szőlőmunkások. Ezért a csöndért és nyugalomért már megéri hátrahagyni a város zaját egy hosszú hétvégére.
A bortermelés, ahogy az a tágabb környékre - és általában a Balatonra jellemző -, több száz éves múltra tekint vissza, s újabban már a befektetők is meglátták a fantáziát a Balaton-felvidék hagyományos faluképének megőrzéséért 1998-ban Hild-díjat kapott Paloznakban.
Homola Szabolcs is egyike ezen befektetőknek.Az informatika világából érkezve előbb borászatot létesített a községben saját családneve alatt, amelyben a fiatal borászzseni, Homonna Attila a munkatársa. Most pedig odáig jutott, hogy - pótolva a borászat vendéglátói értelemben vett hiányosságát - Paloznak felső részén, a Vincellér utcában, mesés környezetben, a lélegzetelállító panorámával rendelkező borteraszát is megnyitotta. A szőlősorok övezte asztaloknál nagyjából 35-40 fő fér el kényelmesen, de odabenn, a hűvös falak között is jut hely mintegy 20-25 vendég számára.
A koncepció egyszerű: a borlapon a saját, az ételkínálatban pedig a környék manufaktúráinak termékei szerepelnek, ami egy ilyen helyen bőven elég. A rozétól a habzóboron át a könnyedebb fehérborokig és a testesebb vörösborokig minden igényt képes kielégíteni a Homola Borterasz, ami pedig a harapnivalókat illeti, főképp sajt-, sonka-, szalámitálra gondoljunk (illetve ezek variációira), és szendvicsekre, tehát hideg ételekre, laktató borkorcsolyákra.
Az egész évben nyitva tartó Homola Borterasz hétfőtől vasárnapig 12:00-től 20:00-ig várja vendégeit, egyedül a szerda tabu: itt az mindig szünnap. Csoportos látogatásnál pedig érdemes előre bejelentkezni. Bónusz infó: a IV. Paloznaki Jazzpiknik idén augusztus 7. és 9. közé esik, így az arra az időszakra eső foglalásokat érdemes már most megejteni.
Aki pedig a borokkal nem lakna jól, no problem, már csak egyet kell aludni, és a Vincellér utcától valamivel lentebb, a község központjában nyílik a Sáfránkert étterem, melyet szintén Homola Szabolcs jegyez.