A felfrissült tárlat bemutatja, hogy mire készüljön egy Mars-turista és milyen a vörös bolygó múltja és jövője. Meg lehet érinteni a űrből érkezett meteorit-darabokat, és megtekinthetők a Maxon Motor parányi motorjai. Ezek biztosítják a Marson dolgozó robotok működését extrém körülmények között.
A Planetáriumban szintén július 10-től látható az Acta Galilei, a csillagász életét és felfedezéseit feldolgozó film. A firenzei Galilei Múzeum és Vatikáni Csillagvizsgáló közreműködésével készült felvételeket az eredeti helyszíneken forgatták, Firenzében, Páduában, Pisában, Velencében és Rómában. Korabeli dokumentumok alapján számítógépes animációk szemléltetik azt a csillagos eget, amit a tudós saját távcsövén keresztül láthatott. Megismerhető továbbá a csillagász ellen indított inkvizíciós per, annak háttere, illetve a ház, ahol a Galilei a rabságát töltötte.
A Veszprémtől kb. 35 km-re található csillagászati ismertető centrumban a csillágaszattörténeti kiállítás mellett planetárium és obszervatóium is található.