A ciszterci szerzetesek mindennapjait meghatározó, Szent Benedek-féle Regulában fontos szerep jut a közösségi életnek, így például az étkezéseknek és a kötetlen beszélgetéseknek, amelyek jó társaságban és megtoldva egy jó sörrel a legélvezetesebbek. Ha mindehhez még hozzávesszük a ciszterciek messze földön híres nyitottságát és vendégszeretetét, talán senkit sem fog meglepetésként érni, hogy őket tartják a világ leghíresebb sörfőző szerzetesrendjének.
Az már annál inkább homlokráncolásra adhat okot, hogy Magyarországon közel 300 évet kellett várni arra, hogy 1735 után újra sör készüljön a III. Béla által 1182-ben alapított Zirci Apátság hányattatott sorsú falai között. Bár az eredeti sörfőző műhelynek se híre, se hamva, az isteni nedű hűtésére használt Seres-tó, illetve a mellette magasodó, „Sörház” becenévre hallgató épület a mai napig megtekinthető az apátság arborétumában.
A jelenlegi manufaktúrában a kor legmodernebb masinái állnak Kovács Krisztián sörfőző mester és csapata rendelkezésére, ráadásul – a Magas-Bakonynak és a Zirci-medencének köszönhetően – a sörfőzés és érlelés két leglényegesebb feltétele, a jó minőségű víz és a hideg is adott.
A háromféle folyékony kenyér-variációt az aktuális trendeknek és fogyasztási szokásoknak megfelelően alakították ki. A Zirci Apátsági Pils kesernyés, könnyed, ragyogóan aranyszínű láger, és bármilyen alkalomhoz tökéletes társ. A szűretlen Zirci Apátsági Búza üdítően citrusos, és leginkább étkezésekhez passzol, míg a karakteresen komlós Zirci Apátsági Belgát a kísérletezőbb kedvű sörkalandorok kedvence lesz.
És hogy mi a szerzetesek célja, üzenete a sörkészítéssel? Dékány Sixtus zirci apát szavait idézve: „Az egyetlen olyan alkalom manapság, amikor emberek leülnek egymással és hosszasan beszélgetnek: az étkezések és a kulturált italfogyasztás. Nekünk is nagyon fontos, hogy a munka és az imádság mellett a közösségünk segítse és támogassa innovatív képességével, termékeivel az emberi kapcsolatok formálódását. Reméljük, hogy a sörünket az emberek ebben a szellemben fogyasztják majd, és a napi mókuskerékből kiszakadva családjukra, barátaikra, egymás gondolataira, lelkére is figyelnek közben.”
Az apátsági sörfőzde hamarosan szervezett keretek között is felfedezhető lesz, csakúgy, mint a felújított látogatóközpont. Az apátság műemlékkönyvtárának folyosóját szeptember 20-ig kincsértékű, múlt századi sörplakátok színesítik. Ami a habzó lényeget, vagyis a söröket illeti, szeptember 1-jétől budapesti kézműves sörözőkben – többek között a Léhűtőben és az Élesztőben -, majd az őszi Főzdefeszten mutatkoznak be a nagyközönség előtt, és elsősorban dunántúli és fővárosi vendéglátóhelyeken lesznek kortyolhatóak. További infóért irány az apátsági manufaktúra honlapja!