„Öt-nyolc éve száz-százötven nézőnek játszottunk esténként, évről évre visszatérő törzsvendégeink voltak, ezen a nyáron a legtöbb este tizenöt-húsz embernek játszottunk. Hiába nyújtjuk mi ugyanazt, egészen más egy olyan este hangulata, amikor száz ember nevet, mint amikor tizenöt”- meséli a családi cirkusz rangidős művésze, a 65 éves Richter Sándor.
Pedig az 1000 Ft-os jegyár egyáltalán nem nevezhető drágának a másfél órás műsorért, amiben egzotikus állatok, zsonglőr mutatványok, késdobálók és légi akrobata számok is szerepelnek . A napi tizenöt-húsz vendég pedig egyúttal azt is jelenti, hogy maximum napi húszezer forintot kell elosztani a műsorban közreműködő hat család között plusz ekkora összegből kell kigazdálkodni a helypénzt, az állatok takarmányát és a közüzemi számlákat is. „Az idei év borzasztó volt, nem hogy nullán, hanem mínuszban vagyunk”- teszi hozzá Richter Sándor. Részben ez az oka annak is, hogy csak családtagokkal dolgoznak, mivel "egy idegennek nem lehetne megmondani, hogy ma csak húszan jöttek, ma csak annyi jut, ami pár kiflire elegendő a gyerekeidnek."
A Richter-cirkuszosok elsősorban az emberek pénztelenségét okolják a közönség elmaradásáért, de az is benne lehet a pakliban, hogy a velük szemben táborozó Maximus Circus csalogatóbb volt a sátor előtt legelésző elefántjával. Náluk is visszaesett a közönség száma, de 60-80 ember azért minden estére összejött. De akárhogy nézzük, a cirkuszok már a Balatonon sem olyan népszerűek, mint tíz éve, és pláne nem annyira, mint a rendszerváltás előtt.
Milyen egy vándorcirkuszos élete?
A 65 éves Sándor szép emlékeket őriz fiatal korából a vándorcirkuszi életről. Egy közel 200 éves hagyománnyal rendelkező, nagy múltú cirkuszi családba született bele, egész életét lakókocsiban, faluról faura vándorolva élte le. Iskolába is úgy tudott csak járni, hogy a településeken, amiken szülei felléptek délelőtt beült az iskola padba, nap végén kapott egy pecsétet a tanítótól, aztán év végén Pesten osztályozó vizsgát tett. Már 17 évesen egyértelművé vált számára, hogy a cirkusz az ő világa, neki is a vándorcirkuszi élet lesz az útja. Az apjától, nagybácsikáitól leste el az állatidomítás és az akrobata mutatványok fortélyait.
„Ha megérkeztünk egy faluba, ott mi voltunk a kiskirályok. Művész úrnak szólítottak minket. De mi is megadtuk a tiszteletet a közönségnek, nem akadt olyan alkalom, hogy rosszkedvűen, mosoly nélkül álltam volna színpadra. Még ma sincs ilyen, hiába húsz embernek játszom már csak. Mert manézs az szent, így tanította az apám.”
Hogyan lesz valakiből artista?
Sándor a mai napig fellép egy fejen egyensúlyozós számmal a cirkuszban, ami az ő korában már nem kis teljesítmény. Még most is minden nap gyakorol, akkor is ha mostanában már gyakran fáj a háta vagy a nyaka. „Artistának nem születik az ember, hanem rengeteg gyakorlás után válik azzá”- ezt már Sándor unokaöccse, Richter Richárd teszi hozzá a nagybácsikája szavaihoz.
„Én öt évesen kezdtem el zsonglőrködni két karikával. Minden nap gyakoroltam, aztán tíz éves koromra már ment hattal is. Ugyanez volt a levegőben szaltózással is. Ötezerszer el kellett próbálnom védőkötéllel, aztán még sokszor arcra esnem, mire hibátlanul begyakoroltam a mozdulatot és védőháló nélkül is ment a levegőben.”
Richárd szerint a mindennapos gyakorlás ennek a szakmának az alapja, és tulajdonképpen a biztonságérzetet is ugyanez adja az artistáknak. „Huszonéves koromban volt egy közös akrobata számom az öcsémmel. Az volt a lényege, hogy ő dupla szaltót csinál a levegőben, majd a nyakamba érkezik. Ha még túl nagy lendületben van, amikor kinyújtom a kezemet a lábáért, akkor leesik, ha későn nyújtom a kezemet a lábáért, akkor pedig az én nyakamat töri ki. Gondolhatod, hányszor kellett begyakorolni ezt a közös számot és micsoda szinkront igényelt mindkettőnktől. Ugyanez a helyzet a késdobálókkal, milliméter pontossággal kell dobnia, nincs olyan hogy hibázik, mert akkor a partnernőjébe áll a kés.”
A Richter-cirkuszban lekopogják, de eddig még nem történt komoly baleset. Richárdnak az Indiana Jones száma közben egyszer harapott jobban bele az ujjába a bébikrokodil, de nem maradt tartós sérülése. Sokkal inkább a nézőkért aggódnak néha, hiszen egy cirkuszi sátor nem a legszilárdabb építmény, naponta figyelik a híreket és közelgő vihar esetén inkább nem tartanak előadást.
És mi van az öregedő artistákkal?
A 65 évesen is a fején egyensúlyozó Sándor esete egészen kivételesnek számít Richárd szerint. „A legtöbben 20-30 éves koruk között akrobata mutatványokat adnak elő, aztán amikor már kevésbé bírják fizikummal, akkor kitanulják a zsonglőrködést vagy az állatidomár számokat. Végül a kiskutyás számok és ha az illető kellően bohókás alkat, akkor a bohóc számok jönnek.”
Békés nyugdíjas évekkel egy cirkuszos nem nagyon számolhat, a nyugdíj, amire jogosultak annyira csekély, hogy ha nem mozognának ugyanúgy a család többi, kereső tagjával, akkor egyedül nem tudnának megélni belőle. Sándor például a mai napig is lakókocsiban lakik. „Sajnos fiatalon nem úgy alakult az életem, hogy össze tudjak hozni egy lakásra valót, csak egy lakókocsi sikerült. Télen beparkolok vele valamelyik rokonhoz, az állatokat elhelyezzük istállóba, mi pedig gázpalackkal fűtünk a lakókocsiban.”
A nagy szomorú tél
A cirkuszos szezon márciustól novemberig tart, a téli négy-öt hónapban viszont csak elvétve akad egy-egy sportcsarnokba szóló meghívás. „Ha nem tudunk eleget összegyűjteni nyáron a téli hónapokra, akkor hosszú, szomorú télnek nézünk elébe. Én még csak elvagyok napi kétszeri étkezéssel, de az állatoknak nem mondhatom azt, hogy nincs takarmány”- mondja kicsit keserűen Sándor. Azt mondja, régen sem volt kolbászból a kerítés, de azért a nyári bevételekből tudtak félre tenni a szűkösebb téli hónapokra vagy beruházni új állatokra, esetleg felújítani belőle a sátrat.
„Egy cirkusz esetében számos plusz költség merül fel. Például lehet, hogy meg kell venned száz kis lovat, amiből hármat vagy négyet tudsz csak végül beidomítani a számra. A többit pedig az eredeti ár töredékéért tudjuk csak tovább adni”- teszi hozzá Richárd.
Vajon a gyerekeik is cirkuszosok lesznek?
Annak ellenére, hogy a hagyományos cirkusz mostanában kicsit kikopni látszik az emberek szórakozásából és a cirkuszban dolgozók életkörülményei is egyre nehezebbek, a cirkusz dinasztiába született Richter Sándor és Richter Richárd nem nagyon tud elképzelni más életformát.
