Bár a négycsillagos színvonalú apartmanok, a családkompatibilis kiegészítők (játszótér, homokos partszakasz, medencék, kutyabarát létesítmények) és persze az étterem kirakós darabjaiból összeálló YachtClub ’20-as, ’30-as évekbeli őse a Balaton egyik legelőkelőbb üdülőjének számított, az esetleges előítéletekkel ellentétben ma már nyoma sincs a régi idők fellengzős légkörének.
Persze a kifinomultságot nem áldozták fel a népszerűség oltárán, és ahogy a csupa üveg étteremből kipillantunk a kikötőre és az őszi szélben szürkén fodrozódó Balatonra, kicsit mi is kiváltságosnak érezzük magunkat – még úgy is, hogy törvényszegés nélkül a katonás rendben parkoló vitorlások egyikét sem vihetnénk el egy körre.
A tekintetünk ezután az étterem bejáratától jobbra tornyosuló, kisebb vagyonért vesztegetett katamaránra kalandozik, amely éles kontrasztot alkot a manírmentesen letisztult belső térrel, és hirtelen rádöbbenünk, hogy ebben a kettősségben ott rejtőzik a BL lényege: egyszerre high end és barátságosan hétköznapi.
Ez az attitűd nem csupán a kedvenc balatoni burgereink és a legmenőbb kikötős kajáldák kapcsán megénekelt étterem kínálatában, hanem a téli nyitva tartás apropóján erősen felturbózott programfelhozatalban is tükröződik, így a Márton-napi libanapok szárnyas ínyencségei és a szintén novemberi disznóvágás fajsúlyos disznóságai is gond nélkül megférnek a primőr borkóstoló mellett.
Tóth Balázs, az étterem tulajdonosa, szentül hiszi, hogy a téli Balatonnak van létjogosultsága, ugyanakkor hozzáteszi, hogy az egész éves nyitva tartást részben a kényszer szülte, hiszen a minőségi vendéglátást biztosító kollégákat nyári idénymunkával nehéz lett volna maradásra bírni.
Viszont ha már így alakult, a kellemes-hasznos kombó jegyében egyrészt a Menü Futár néven guruló, ebédszállítós szolgáltatással bővítették az üzleti profilt (Lellén kívül Boglárra és a környező településekre is szállítanak), másrészt pedig hiánypótló programokkal töltötték fel az őszi-téli rendezvényszezont.
Balázs szerint Európa számos, a Balatonnál jelentősen gyengébb adottságokkal rendelkező tavánál teljesen természetes az egész éves nyitva tartás, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a látogatási kedv – amennyiben adott a megfelelő programkínálat - a didergős r betűs hónapokban sem csökken. Balázs nagyon reméli, hogy néhány éven belül nálunk is ez lesz a tendencia, és nem fognak különcként tekinteni a téli nyitva tartással kísérletező balatoni vendéglátósokra.
Az őszi-téli sikerhez elengedhetetlen programok összeállítása során a fent említett könnyen fogyasztható kifinomultság és a sokszínűség mellett a lehető legszélesebb közönség megszólítása volt a harmadik vezérlőelv; hogy a változatos egyvelegben minden korosztály megtalálja a számításait, és egészen Budapestig kiterjesszék az étterem vonzerejének hatósugarát.
Az őszi-téli szezon egy nyárzáró bulival rajtol, egybefűzve a Chrono Classic túraverseny befutójával, ami borítékolhatóan autómúzeummá változtatja a YachtClub parkolóját. Októberben a torkos szombat kerül terítékre, amely során, a csütörtöki ikertestvér szokásainak megfelelően, egész nap fél áron falatozhatunk.