A kanadai Adam Leith Gollner, a Saveur nevű rangos New York-i gourmet-magazin újságírója januári cikkében a tokaji és a somlói borokról írt. Bár a cikk egy apró tévedéssel – nem a Zempléni-hegységet, hanem a Somlót becézik „Isten ottfelejtett kalapjának” – veszi kezdetét, mégsem kételkedhetünk egy olyan szerző Magyarországgal kapcsolatos hozzáértésében, akit a tokaji BMX-esek saját, a 90-es évekbeli Budapesten töltött gyermekkorára emlékeztetnek. Még ennél is mélyebb a kapcsolata a magyar borokkal, hiszen édesapja a Szent György-hegyen termelt szőlőt, így a mai napig jól emlékszik, ahogy gyerekkorában a szüretek után békés családi körben főztek együtt pörköltet. Valószínűtlen találkozása öt magyar borral egy brooklyni pizzériában végül arra vezette, hogy a magyar száraz fehérborok nyomába eredjen.
A környékre érkezve meglátogatta „a Somló nagyöregét”, a 89 éves Fekete Bélát is. A nevét viselő pincészet alapítójaként évtizedek óta fehérborokkal foglalkozó szakember leginkább a fácánhússal ajánlja a somlói borokat, ám neje szerint „az igazság az, hogy a száraz somlói fehérbor mindenhez jó”.
Írásában rövid összefoglalja a Somló történetét, kiemelve az ottani szőlők „füstös”, „tüzes” és „magma-intenzitású” talajának vulkanikus eredetét. A Somlói Borok Boltjába látogatva lenyűgözte a „borok szenzációs választéka” a hárslevelűtől a kedvencévé vált juhfarkig. Utóbbiról meg is jegyzi, hogy a monda szerint régen a nászéjszaka elhálása előtt ezt itták a párok annak reményében, hogy majd fiuk születik tőle. A cikkben külön kitér a Fekete-féle Juhfarkra, amelyet „a világ egyik leginkább kristályos boraként” aposztrofál, illetve a Spiegelbergék „tesztoszteronnal töltött” Somlói Nászéjszakák Borára is.
