El tudsz képzelni annál idillibbet, mint hogy ülsz az egykori kocsmában, amelyből egy kicsinosított bisztrócskát hoztak létre a Balaton-felvidék egy apró falujában, és a teraszról nézed, ahogy érkezik a tihanyi busz, kiszállnak a suliból hazatartó gyerekek, sőt páran beugranak a Zománcba anyuval, hogy elmeséljék, fürödtek végre a Balatonban? Elég nehezen.
Pedig Jónás György és Szőke Zsolt megoldották az elsőre megoldhatatlannak tűnő egyenletet. A Balatonudvaritól nem messze fekvő Vászoly kvázi központjában átalakítottak egy erősen lerobbant állapotú kocsmát a nyugalom és a nagyifőztje kaliberű ételek otthonává.
Nagymami ugyan nem volt velünk, de a tesztre a kurta, bisztrós étlapról biztos kézzel választottunk ki két patent ételt. A fotós kolléga vájlingjába resztelt májat hoztak parázsburgonyával (2390 Ft): a máj puha és buja volt, a resztelés folyamata hibátlanul ment végbe, a mellékelt kovászos uborka meg hozta, amit ilyenkor egy tisztességes uborkának hoznia kell.
Másikunk étele, a - gyaníthatóan - csirkecombfilé jó vajasan átsütve (2590 Ft) szintén ízletes és puha, szaftos és forró volt, gyakorlatilag mint egy erotikus álom (persze egy ilyen álomban nem szokott uborkasaláta szerepelni, de ez mindegy is, a felnőttfilm már nem ismer határokat). A Zománc tehát centire azt hozta, amit ígért, semmi felesleges kör az ételekkel, igényesen belevágták a fogásokat az edénybe, az ember fia pedig pontosan ezért jár étterembe.
Az étlap többi része tovább erősíti a magyar vonalat a tárkonyos borjúragulevestől kezdve a marhapofáig, a főételek ára korrekt, egyik sem megy 3000 Ft fölé. Amikor ott jártunk, két desszertjük volt étlapon: a madártej és egy eper rebarbara pavlova fagyival, mindkettő 1000 Ft környékén landolt.
"Azt akartuk, hogy olyan legyen, mint a nagyinál" - mondta a We Love Balatonnak Jónás, és a beszélgetés során még sokszor előkerült a nagyi, mint viszonyítási alap. Abból indult ki a Zománcnál a füredi Sparheltet is megálmodó (majd elhagyó) tulajdonos, hogy a mai Magyarországon a vendéglátás alja és teteje dominál, a középút hiányzik. A céljuk bejött, három hete vannak nyitva, és máris előfordul, hogy a tehetős terepjárós arcok is bejönnek, hogy aztán boldogan cuppogva egyék a szalontüdőt.
Vagy ott van a töltött paprika, amiben nincs ördöngösség, csak "rendes paprika, rendes paradicsom, rendes hús" - magyaráz Jónás, aki jelenleg pincérként is dolgozik, a karaktere pedig tényleg marasztalja a vendéget. Apropó vendég, nem igazán akarják elküldeni azokat se, akik csak bedobnának egy pohár bort vagy valami könnyedebb ételt, minden vendéget fontosnak tartanak.
A magyarnak meg magyar alapanyag menjen, ezen a helyen senki sem fog patikamérlegen kimért, űrbéli technológiával elkészített ételt enni. "Nem akarok neked doveri nyelvhalat adni" - mondja Jónás, aki szerint egy isteni krumplileves vagy sólet is eléri a hatást. Az étlap nem lesz unalmas 6-8 naponta változik, erről Tóth Attila séf gondoskodik. Ő csak a nyitás segítésére akart idejönni, de annyira itt ragadt, hogy már Vászolyra költözött.
Jellemző, hogy Tóth-tal úgy futunk össze, hogy épp kijön a konyhából a teraszra, és az utcafrontról, a balkonládákból szedegeti a fűszernövények leveleit: így látja a vendég, hogy nem vegetából főznek. De más apróságokra is odafigyelnek, pl. győri szörpökkel szorítják ki a kólát és a kávéjuk is figyelemmel van összerakva. A tömény is alig fogy, legfeljebb a pálinkák mennek és a környékbeli pincészetek borai.
Az enteriőr szintén csodás: a falakon digitalizált, archív vászolyi életképek, odakint egy Csepel varrógép, amiben még benne van egy ismerős (azóta elhunyt) nagyijának utolsó varrómunkája, egy zoknidarab, és persze mindenhol a Bonyhádról beszerzett zománcedények. Érdemes az olyan apróságokat is észrevenni, mint a benti pult mögötti falba vájt üvegablak, amin keresztül még a konyhába is betekinthetnek az örök kételkedők.
A munkaerőre is odafigyelnek, a nagy hajtás miatt hétfőn és kedden mindig zárva lesznek (na meg télen januárban és februárban). Hamarosan nyitnak bakancsos turistáknak egy szállást az emeleten, ez 3-4 szobát jelent majd. A helyiek elől sem zárkóznak el. Sőt, már most van olyan nénike, aki kijelentette, a kis nyugdíjából havi egyszer betér majd hozzájuk étkezni.
