Az ember manapság már úgy van vele, hogy még mindig jobb börtönbe kerülni, mint a bitóra, a cellából legalább van remény a szabadulásra. A tényt, hogy ez nem mindig volt így, igazolja a veszprémi várbörtön története, ami nem is olyan rég még működő intézmény volt, de tavaly óta a Laczkó Dezső Múzeum és a bíróság együttműködésében kiállítás nyílt itt. Nem is akármilyen, alaposan kilóg a környékbeli kiállítások közül lefelé. Már nem minőségben, hanem szintkülönbségben lefelé.
Ahogy a minket körbevezető Kiss Dávid részlegvezetőtől megtudtuk, hajdanán cudar hely volt a pincetömlöc, ami nem pont ugyanitt állt: volt olyan, akit odavetettek, majd befalaztak, csak kis rést hagyva neki. Kevesen jutottak ki élve. Ezt ugyan később abbahagyták, de a mínusz harmadik szinten a továbbiakban is borzasztó nyomasztó volt az élet, a szökés reménye nélkül (mivel így is a várfal oldalából kukucskálhattak ki az apró rácsos ablakokon).
A mostani börtön épülete 1858-ban épült, 2003-ig voltak itt foglyok, majd a Kádártai úti büntetés-végrehajtási intézet vette át a szerepét. Előzmény is volt, már a XVII. században őriztek a ház helyén egy másik épületben rabokat (aztán az 1810-es földrengés miatt kellett új épület). A múltat jelzi, hogy a gyanú szerint vannak kazamaták a börtön alatt (kalauzunk dobogott is kicsit a padlón, hogy éreztesse, mintha üreges lenne a föld alatta).
A kazamatákra ugyan nincs bizonyíték, de az említett 18. századi befalazós történetekre igen, amelyekről el lehet képzelni, az embertelenség milyen fokán álltak (doh, kevés levegő, nyirkos hideg, elégtelen étkezés, nulla higiénia). Nem csoda, hogy miután 27 férfi és 5 női rab vesztette életét, enyhítettek a körülményeken.
A tipikus rab a bakonyi betyár volt. Mint Kiss Dávid elmondta, nem feltétlen az utókor betyárromantikájára kell gondolni, ezek klasszikus útonállók voltak, akik raboltak és fosztogattak, majd felszívódtak az akkor még sokkal erdősebb hegyvidéken. Ha elfogták, 3-6 évet simán rájuk húztak. Sobri Jóska és Savanyó Jóska rabsága nem bizonyított, de Milfajt Ferkóé igen. Ő a bitó előtt raboskodott itt, e helyen írta fennmaradt búcsúversét is.
Aztán változtak az idők, az erdőirtás nemcsak a vadak, hanem a betyárok életterét is leszűkítette, jöhettek az egyéb köztörvényesek. Jellemző, hogy csak 1984-től vezették be a folyóvizet és építettek angol vécéket, addig primitív módon, vízhordással ment a tisztálkodás. A cellák zömét amúgy érintetlenül hagyták úgy, ahogy az utolsó rabok távoztak. Pár cellát rendeztek csak be a kiállítás kedvéért.
A látható börtön befogadóképessége 58 fő volt, de előfordult, hogy 150, 200, sőt 250 fő ült itt. Ekkor simán előfordulhatott, hogy hatan zsúfolódtak össze egy pici cellában. Hőség mondjuk sose volt, a pinceklíma miatt konstans a 12-14 Celsius fok.
Sokat meg lehet tudni a nyilas-, majd szocialista korszak rabjairól is. Itt raboskodott Mindszenty (eredeti nevén: Pehm) József hercegprímás és esztergomi érsek, aki innen irányította az egyházmegyét. Egy pici kápolnát is kialakítottak, itt szentelt fel papokat rabsága idején (ő egy hónapot raboskodott a mínusz harmadik szinten).
A veszprémi 1956-os felkelést vezető Brusznyai Árpádot is itt tartották fogva kivégzése előtt. Az volt a bűne, hogy a nagy ködben a "felszabadítani" érkező orosz csapatok egymásra lőttek és 25-en meghaltak. Egy szomorú '56-os cella is emlékeztet, néhány vasrúdból összetákolt kereszttel, a város forradalmi áldozataira. A legmegrázóbb talán az egyik felállított akasztófa, amelynek a kötele eredeti. Igen, kivégzéseket is végrehajtottak vele.
