Jó hír, hogy idén nyártól további két helyen találjátok meg őket: Zánkán a református templom és a Gyógynövény-völgy mellett, a Fő utcán nyílt egy gasztrokocsmájuk, és Alsóörsön is átvettek egy strandbüfét.
Egyelőre a zánkai egységben jártunk, ahol végre nem merül fel az a probléma, ami a strandon, hogy a kis placc miatt nagyon nehéz náluk leülni. Van egy kinti rész 6-7 asztallal, de belül is lesznek helyek. Azért csak jövő időben, mert ide még nem érkeztek meg a székek: mint Orsi, a tulajdonos mondja, nem szeretnének bevásárolni az IKEA-ban, helyette egy köveskáli asztalos készíti a bútorokat.
Itt korábban a Kanyar faloda működött, amelynek a konyháját és a belső terét is alaposan fel kellett újítaniuk. A jó hír, hogy az új helyszínükkel már az egész éves nyitva tartást is megcélozhatják.
A táblás étlapjuk gyakran változik majd (szezontól és alapanyagoktól függően), amikor ott jártunk, pirított nudlival, zöldborsóval és baconnel tálalt sertéstarját (2490 Ft) és barna sörben sült marhapofát is ehettünk volna rozmaringos dödöllével (2990 Ft). Adnak reggelit is a Kisapátiban található Búzalelke pékség áruival, de mindennap lesz két leves és egy desszert is. Az alapanyagok továbbra is nagyrészt a környékről érkeznek: bort és kecskesajtot hoz a Dobosi Pincészet, szörpök idén már jönnek a Tagyon Birtokról is, de Istvándyéktól is érkezik majd marhahús.
A belső tér szép, letisztult lett, de itt az igazi nagy szám, ha kint ültök le, és a Balaton-felvidék dombjai adják a hátteret a csontos rib-eye steak mögé.
A táblás, szűk étlap leginkább a többi menő káli-medencei nagyágyúra emlékeztet minket, mint a Káli Art Inn vagy a Kővirág, de Orsiék nem gondolnak magukra komoly, beülős étteremként, inkább egy kötetlen helyet szeretnének, innen jön a gasztrokocsma név is: „A laza és elegáns között szeretnénk lenni valahol, hogy ugyanúgy beülj ide egy vacsorára, mint egy fröccsre.”
Az itallapjuk tényleg szép és hosszú: a balatonvilágosi Hedon Sörfőzde vagy a tapolcai Stari söreivel ugyanúgy találkoztok majd, mint a szentantalfai Dobosi család biorozéjával vagy a Káli Kaviccsal.