Februárban indult Gulyás Péter sokakat megdöbbentő álmának története, hiszen akkor hozta nyilvánosságra a Aqua Regnum Hungary névre keresztelt vízi élménykomplexum tervét. A világ legnagyobb vízi élményparkját először még Fűzfő és Almádi közé tervezte, majd onnan átköltözött a terv a déli partra "két lényegesen jobb logisztikai és környezeti adottságokkal rendelkező helységbe". Július 4-én azonban a Sonline.hu közölte a váratlan hírt: a lelkes vállalkozó tervezetére Siófok önkormányzata adta áldását.
A hírből az is kiderült, hogy a képviselők elé egy, a kezdetire alig hasonlító terv került: az eredetileg száz hektáros építmény már csak ötven hektáron épülne fel, a 700 milliárdos költségek lecsökkentek 300 milliárd forintra és a terv legimpozánsabb része, a Nautika nevű, tengeralattjáróval megközelíthető víz alatti szálloda is kikerült az elképzelések közül.
Az önkormányzat azonban elvi síkon a terv mellett áll, még területet is ajánlottak a projektgazda figyelmébe – az M7-estől délre elterülő földeket –, de a városfejlesztési és az idegenforgalmi bizottságbeli szavazáson is csak egy ellenszavazat és egy tartózkodás volt, míg a képviselőtestület ülésén egyhangú volt a támogatás.