Állunk fenn a hegyen, és sok szempontból nem hisszük el a látványt. A káli arcok portrésorozatunk közben megismert Káli Balázs – a neve nem csal, tősgyökeres káli – mutogatja sorra a hegyeket: az ott a Gulács, az a Kopasz-hegy, ott a Badacsony, nicsak, látszik Fonyód is. Itt a látvány a táj miatt hihetetlen, a hátunk mögött pedig az enyészet miatt. Egymás mellett áll a történelmi töttöskáli templom kifelé-befelé düledező, elhanyagolt romja és Káliék szintén eléggé lepusztult pinceépülete. És itt jön be a képbe a legifjabb Káli, akinek nagy tervei vannak, hogy ha nem is kacsalábon nem forgó, de legalább csodapalotát varázsol a présház-pincéből.
Káli Balázs a Bortársaság révén került be igazán a borász köztudatba, kapkodják az olaszrizlingjét, és külön zseniális benne, hogy le sem lehet állítani a kísérletezőkedvét. Mindezek ellenére sokaknak új lehet a neve, az ő borászata ugyanis olyannyira rejtett, mint a töttöskáli rom. Írjuk csak be a Google-ba a nevét, nem ad ki se honlapot, se közösségi site-ot, csak a Bortársaság oldalát. El is látogattunk a siker kapujában álló borászhoz Szentbékkállára, ő pedig lelkesen mesélt a családi múltról, önmaga felépítéséről, a borosszakmáról, a saját termékeiről, a kísérleteiről és terveiről.
Ő aztán nem bebíró
"A családunk ősi mezőgazdasági család" – kezdte a történetet Káli Balázs, aki talált 1870-es dokumentumot is a famíliáról. Szépen éldegéltek a szocializmusig, amikor a tagosítás során elvették a földjeik zömét, csak fél hektár szőlő meg a háztájihoz tartozó jószág maradhatott meg. A rendszerváltás után kárpótlással szereztek (vissza) újabb földeket, folytatódhatott a nagyobb méretű gazdálkodás. Jelenleg az ifjú Káli fogja össze a szőlészeti-borászati ügyeket, de a család apraja-nagyja sokat segít. Kiemelten a menyasszonya, aki intézi az adminisztrációt, címkéz vagy épp felkészül a borestekre.
A budafoki Soós István Szakközépiskolában kezdte a tanulmányait, a család szerette volna, ha kitanulja a szőlészet-borászatot. Ennek megfelelően a Budapesti Corvinus Egyetem azóta elcsatolt egyik karán tanulta tovább a szakmát. A diplomával a hóna alatt hazatért, aztán – szavai szerint – "kezdtem belefolyni az itteni gazdaságba, de apu elég nehezen engedte át a dolgokat". Mások voltak az elképzeléseik, végül egy szentbékkállai bácsi hozta meg az áttörést 2007-ben, amikor felajánlotta Balázsnak, hogy művelje helyette a szőlőt, és a termést is dolgozza fel.
Partnerség egy PET-palackból
A következő évben már az apja is adott a saját szőlőből, míg eljutottak 2009-ig, amikor már értékesíteni is tudták a bort. Aztán az ő borukat is jó ideig felvásárló cég közölte, hogy nem vesz többé át tőlük bort, Kálinak így hirtelen rengeteg tartályt kellett vásárolnia a nyakukon maradt bor tárolásra (így a későbbiekben már nem volt gond a tárolókapacitás). 2012 is fontos mérföldkő lett, ekkor kezdődött a fővárosi, Mikszáth téri Lumen Kávézóval való együttműködése. Ezzel végleg megvetette a lábát Budapesten, ráadásul ők mutatták be a letisztult, modern címkéi későbbi tervezőjének, Nemes Péternek.
Először a 2013-as Öregtőkét küldte be a Bortársaságnak Káli. Rögtön megtetszett nekik, hamar ki is alakult a kapcsolat, és ma már Budapesttől Debrecenig (és Balatonfüreden! is) kaphatók a Káli-borok. Pár étteremnek is szállít bort, ezek közül a Kővirággal alakult ki a legérdekesebb módon a kapcsolat: egy koszos PET-palackkal kezdődött minden. "Egy nap az egyik szentbékkállai kollégájuk a kapuhoz jött, és mondta, hogy szeretne kérni fél liter bort. Nem értettük, miért kéri, aztán egyszer jött a telefon Katáéktól (Zakar Kata, a Kővirág egyik tulajdonosa – a szerk.), hogy jó a bor, kérnek még belőle" – mesélte mosolyogva, és hozzátéve, hogy ki kellett mosni egy kicsit a PET-palackot, hogy "nézzen már ki valahogy benne a bor".
Medence-megváltó tervek
Káli bevallása szerint "reduktív technológiával készülő, könnyed, szerethető, de ízmélységileg nagyon komplex borokat" készít, amikkel még legnagyobb kritikusát, édesapját is le tudja venni a lábáról (főleg a 2013-as Öregtőkével). A kulcs a sokat emlegetett öregtőke: sok 35, sőt akár 50 éves szőlőjük is van. A fő fajta az olaszrizling, van egy könnyedebb és egy ásványosabb (igen, az öregtőke); akad chardonnay a mészköves talajról, ami ritka a medencében; aztán ott a tramini a bazaltos talajról. Legújabb kísérlete a narancsbor, ehhez egy hónapon át héjon erjesztette a traminit. Nagy terv még egy vörös fajta, talán kékfrankos tesztelése.