A főszereplő: két kép Tihanyból
Amikor a múlt hetihez hasonló történetet hallunk, a galériások életét rendkívül izgalmasnak képzeljük. Éjszaka megcsörren a telefon, hogy találtak egy érdekes képet, ballonkabátban elrohannak egy titkos címre, és remegő kézzel rántják le a lepedőt egy poros festményről, aminek a sarkában azt a bizonyos szignót azonosítják. Ha a mindennapok nem is így telnek, vannak ehhez mérhető nagy pillanatok a galériások életében. És ha nem is pont így, de Virág Judit a közelmúltban tényleg valami hasonlót élhetett át. De kezdjük az elején.
Klebelsberg Kunó, az 1920-as évek sokat emlegetett kulturális minisztere rengeteget tett a magyar oktatásért, tágabb értelemben pedig az ország kulturális és tudományos életéért. Amellett, hogy megalapította a Collegium Hungaricumokat szerte Európában, több, előd nélküli tudományos intézetet hozott létre. Ezek sorába tartozott a tihanyi Magyar Biológiai Intézet, mai nevén a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézet is, amelynek sztoriját itt írtuk meg részletesen.
Vaszary János az előző század egyik legfontosabb festője volt, aki munkásságának minden szakaszában egyenletesen jó színvonalon alkotott. Több művészcsaládtagot is ismerünk, a tihanyi megbízáson kívül pedig más kapcsolódási pontot is fölfedezhetünk a Balatonnal: Balatonfüred központjában, egy gyönyörűen helyreállított kert közepén találjuk a Vaszary Kolos esztergomi érsek által építtetett villaépületet, amelyben ma a környék egyik legfontosabb kiállítóhelye működik.
Az intézet és a neves festő közös története a 20-as évek közepén kezdődött, amikor utóbbit megbízták azzal, hogy fessen egy képet a víz alatti élővilágról. Ehhez összesen 3 előkép készült, amelyek közül valamelyiket ismertük, valamelyiket eddig csak reprodukcióról. A Magyar Nemzeti Galéria 2007-ben egy nagy kiállítást szervezett Vaszarynak, ebben a katalógusban is úgy írnak a nagyméretű munkáról és a Halászat a Balatonon című képről, mint amelyek ismeretlen helyen vannak.
Nem értették a kutatók
Az elkészült munka kifejezetten megosztó lett. Alapos, olaszországi utakkal tarkított előtanulmányokat folytatott, és így egy monokróm, pontyokkal díszített kép helyett egy színes, mediterrán, az ottani állatvilágot a fantáziával keverő alkotás született. Fontos tudni, hogy Vaszary nem meghekkelte a felkérést, a tihanyi intézet a Balaton mellett a tengeri élővilággal is foglalkozott, a Fekete-tengerről hozták a megfelelő vizet. A kutatók nem tudták rendszerbe sorolni az állatokat, ez komoly zavart okozott. „Látványos, humoros, dekoratív kép, igazi alapmű” – mondja róla Virág Judit galériatulajdonos, aki a három említett előkép egyikének nyomára akadt a közelmúltban.
Hogy ez hogyan történt? Vörös Helén, aki maga is keszthelyi, az ottani Balatoni Múzeum iratai között kutatott, amikor megakadt a szeme Vaszary János nevén. Azonnal tudta, hogy ez érdekelni fogja a pesti galériásnőt, akit régről ismert. Virág Judit kutatásba kezdett, ami kettős eredményre vezetett: egyrészt megtalálta az el sem tűnt, de a szakma által keresett képet (Halászat a Balatonon), másrészt egy fontos nyomot talált, ami azt bizonyítja, hogy az nem pusztult el a háborúban, mint ahogy korábban feltételezték.
Erről a két képről van szó
- Cím: Halászat a Balatonon
- Méret: mintegy két méter hosszú
- Hol van? Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany
- Cím: Víz alatti világ
- Címváltozatok: Akvárium, Tengerfenék, A mélység világa
- Műfaja: pannó
- Mérete: nyolc méter hosszú, két és fél méter magas
- Hol van? senki sem tudja
- Külföldre került? nem valószínű
- Mikori az utolsó információ róla? 1959. április 2.
Keszthelynél még megvolt
A Víz alatti világ című kép biztosan nem pusztult el a háborúban, hiszen 1949-ben kiállították a Balaton történetét marxista szemmel bemutató tárlaton. Igen, létezett ilyen, a kor abszurditására pedig jellemző, hogy Vaszary mellett annak az Egrynek a képeit is kritizálták emelkedett volta miatt, aki egyébként munkásosztálybeli származása miatt kifejezetten beleillett a balos panteonba: a Kossuth-díjat is az elsők között kapta meg egy évvel korábban.
A tihanyiak az 50-es évek végén kérték vissza a két képet Keszthelyről – erről is van nyom. A két képet át is vette Keszthelyen egy bizonyos Lukacsovics Ferenc tudományos segédmunkatárs. Innentől azonban semmilyen információnk sincs. 1959. április 2-t írtunk ekkor. A puhatestű-kutató két éve meghalt, Torontóban élő fia egyelőre nem reagált a megkeresésre. Az akkor ott dolgozók közül egyedül egy 92 éves bácsi él még, de ő már sajnos nem emlékszik az akkor történtekre.
