A 34. International Wine Challenge 2017-es bírálatának őszi fordulójában a 2015-ös és 2016-os bravúr után ismét kvalifikációt szerezett a Tornai Pincészet a legmagasabb szintű elismerésre, a Trófea-díjra.
A világ egyik legalaposabb bírálatú borversenyén a többfordulós bírálati folyamatban minden éremmel elismert bort három bizottság értékel, összesen legalább 10, komoly szakmai múlttal rendelkező zsűritag részvételével. A Tornai Pincészet négy 2015-ös évjáratú borával nevezett, és mindegyik érmet kapott. A Top Selection Grófi Hárslevelű és a Prémium Furmint bronz, a Top Selection Apátsági Furmint és a Prémium Juhfark pedig aranyérmet érdemelt. Magyarországról még egy pincészet tudott aranyat szerezni, a Grand Tokaj 2013-as Aszúja.
Hogy a termelők a legtökéletesebb formában lévő boraikat indíthassák, minden szezonban két időpontban zajlik a bírálat, a mostani megmérettetésnek tehát lesz egy tavaszi fordulója is. Ezután az aranyérmes borokat újrakóstolják, és közülük a legjobbakat Trófea-díjjal jutalmazzák. Az IWC-versenyekre egyébként minden évben több mint 15 ezer bort neveznek, a világ több mint 50 országából. Közülük 500 kap aranyérmet és 200-nál kevesebb érdemel Trófea-díjat – tavaly és két éve ezek között volt a Tornai Pincészet egy-egy bora. Mostani eredményével a pincészet történelmet írt, hiszen még senkinek sem sikerült három egymást követő évben száraz fehérborral aranyat szereznie Magyarországról.