A siófoki víztoronytól a kenesei Hotel Marina-Portig tartott a második nagy menet. Kellett a sportkrém, de a lelkesedés töretlen maradt, ráadásul új útitársak is csatlakoztak bloggereinkhez, így már hatan rótták a kihalt, ködös balaton körüli utakat, igazi kis csapatot alkotva. A reggel a víztorony tetején forogva (a 2012-ben felújított víztorony egyik érdekessége, hogy a legfelső szint szép lassan forog, így egyhelyben ülve, például egy jó kávét szürcsölgetve feledkezhetünk bele a körpanorámába) elég viccesre sikeredett:
„Toronyba fel, de csak magunk, mert a világ legcukibb turisztikai munkatársa, aki a csodás panorámás siófoki víztoronyban dolgozik, tériszonyos. A határokat feszegetni kell, mi is azon vagyunk. Szóval ő lent várt meg minket, amíg mi körbe forogtunk, és nevettünk, hogy a ködtől legalább a tér túloldaláig ellátunk.”
Körülbelül 12 kilométerrel később Szabó Miklós fotós és az ő balatonvilágosi magasparton horgonyzó lakókocsija várta őket: „Februárban a magasparton egy szinte szaunameleg lakókocsiban forraltborozni, miközben sül a rántotta: na jól van, ez a fajta menőség már nekünk is szinte sok...”
Ha jól sejtjük (és nem találtunk erre utaló nyomokat a bejegyzésekben), a Panoráma-kilátót inkább most kihagyták, a balatonvilágosi Lavender Teraszon kívül pedig nem sok mindent találtak nyitva utuknak ezen a szakaszán, úgyhogy beérték a tematikus fotósorozatok „furcsa-ittmaradt reklámok és hirdetőtáblák” szekciójának bővítésével, na meg a nagy fehérség lelkes megörökítésével és a kihalt postásüdülők gyermekkort idéző látványával. A blogon kívül itt tájékozódhattok a részletekről.
