Hévízen járunk, egy hideg februári napon. A tófürdő bejárata előtti nagy parkoló mellett, egy raktárépületben, kisebb gyerekcsoport biztonsági oktatása kezdődik éppen, amikor betoppanunk fotós kollégámmal, hogy csatlakozzunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által szervezett Hévízi-lefolyó vízitúrához.
A Hévízi-tó meleg vizének nagy részét a Hévízi-lefolyó vezeti el. A télen is több mint 20 Celsius-fokos víz felett, a páratakaró mögül különféle tündérrózsák és vízimadarak (tőkés réce, kis vöcsök, kárókatonák, szürke gém, nagy kócsag) tűnnek elő. Ebbe a mikroklimatikus környezetbe szervez a Nemzeti Park kenutúrákat.
A gyors fejtágítás, csapatelosztás és a mentőmellények kiosztása után átsétálunk a mintegy 500 méterre lévő, déli árapasztó zsiliphez, itt teszik vízre a kenukat, innen indul a túra. Háromfős kenukban, mintegy 10 km hosszan evezünk hamarosan Fenékpusztáig, ahol a lefolyó csatorna, amely utunk során a Gyöngyös patakkal egyesül, belefolyik a Kis-Balatonba.
A túra végállomásától a visszautat már autóval kell megtennünk, így mielőtt elindulnánk, el kell juttatni a járműveket Fenékpusztára. Ezt lehetőség szerint saját autókkal kell megoldani, ha nincs rá módunk, előre jelezni kell a szervezőknek, és megpróbálnak segíteni.
Nincs mit tenni tehát, a csapat egy része várakozik, ameddig a sofőrök 20-30 perc alatt elviszik az autókat a végállomásig. Már csak ezért is érdemes rétegesen öltözködni, és meleg itallal készülni. Túravezetőnk szerencsére gondoskodik a szórakoztatásunkról, ránk hagyva Vargánya nevű fiatal mudiját, aki, mi tagadás, mozgásban tartja a csapatot a várakozás ideje alatt is.
Kenuk a vízen, csapatok benne, elindulunk. A kinti mínuszok ellenére a lefolyó hőmérséklete, különösen fent, a tó közelében tényleg kellemesen meleg és vadregényesen párolog. Mire leérünk a Kis-Balatonig a víz körülbelül 5-10 fokot hűl, de még mindig jó érzés, ha beleérinti az ember az ujját.
Az első kilométer a kenuk próbálgatásával, az evezési és a kormányzási technika elsajátításával telik: annak sem nagy ördöngösség megtanulni ezt, aki nem ült még kenuban. A víz tiszta, látni a növényeket, a partot mindkét oldalról nádas övezi. Az indulási szakaszon a bal oldal mentén egy gyalogos tanösvényt alakítottak ki, ami az itt lévő élővilágot mutatja be.
Csiszár Viktor, a Nemzeti Park munkatársa mesél közben a környezetről, a csatornáról, a kenutúrákról. Több mint 20 éve vannak túrák a lefolyón, a Nemzeti park 3 éve kezdett szervezni ilyeneket. A lefolyón túrázni – mivel természetvédelmi lápterület – engedéllyel lehet. Ezt persze sokan nem kérték ki, ezért is kapcsolódott be a Park a túráztatásba. Így aktívabban itt vannak, sokakat már ismernek, akiket meg még nem láttak, tájékoztatják a tudnivalókról, jobban benne vannak így a „vérkeringésben". Az engedélyezésnek a legfontosabb szerepe abban van, hogy szabályozzák a forgalmat a csatornán. Nem lehet túlterhelni a környezetet. Ennek egyrészt az ide táplálkozni járó madarak szempontjából van jelentősége, másrészt az élményt is csökkenti, ha tele van a lefolyó, hiszen egy nem túl mély és nem túl széles csatornáról beszélünk.
Két oka is van annak, amiért a lefolyóban csak télen lehet túrázni. Egyrészt, ha már védett terület, igyekeznek a költési időszakra figyelni, fontos, hogy ne háborgassák vízi túrázók tavasszal a költőhelyeket. Másrészt pedig a lefolyóban annyira gazdag a növényzet, hogy áprilistól a nagyobb hidegek beálltáig teljesen ellepi a csatornát a növényvilág, tündérrózsa és hínárerdő borítja a vizet, abban pedig lehetetlen lenne evezni. Így november előtt és március 15. után már nem adnak ki engedélyeket.
Mivel a kenuk viszonylag szétszóródnak egymástól, ne számítsunk klasszikus értelemben vett túravezetésre. Időnként összegyűlve újabb és újabb információhalmazzal látja el vezetőnk a csapatot, készséggel válaszol a Hévízi-tóval és a csatornával kapcsolatos kérdésekre. A távnak körülbelül a kétharmadánál van egy kis pihenő is, ekkor partra szállunk, megmozgatjuk a lábainkat, lehet enni pár falatot, aztán irány tovább. Néhol nehezített terepen haladunk, mert a hínár és a fenékről felszakadt növényzet kisebb telepeket alkotva eltorlaszolja az utat, ezeken a szakaszokon komolyabb erőfeszítést igényel az evezés, kivéve, ha sikerül lendületből átcsúszni rajtuk.
Az ilyen jellegű természetes élőhelyre jellemző növényzet mellett a lefolyóban több mint 20-féle egyáltalán nem ide való vízi dísznövényt találtak már az évek folyamán. A felső szakaszon látott lila színű tündérrózsát például a tóba telepítették olyan 10-15 évvel ezelőtt, onnan szabadult ki, és a felső 2-3 kilométeren, ahol a víz melegebb, meg is marad.
Nagyon sok olyan hínárnövény van itt, amit vízidísznövény-kertészek engedély nélkül, kiteleltetés céljából hurcoltak ide. Mára már annyira elszaporodtak, hogy sajnos kiirthatatlanok. „Pár éve volt olyan, hogy Békés megyéből találkoztam vízidísznövény-kertészekkel, akik épp a szemem előtt szedték ki a növényeket a tél végén” – meséli túravezetőnk. A vízi dísznövényekkel együtt trópusi halak is kerültek a meleg vizű csatornába, mint például a bíborsügér vagy a szivárványsügér, akik remekül elvannak itt egész évben, csak hát nem ide valók, szaporodásukkal pedig kiszorítják az eredetileg itt élő fajokat. Még nagyobb gond, hogy a halak mellett idehozták például a márványrákokat is, ami kiirthatatlan, és szintén nagyon nem ide való.
A lefolyó vize a10 km-es szakaszon végig tisztának mondható, a felső szakaszon lelátni egészen az aljára. Később belefolyik az egykori angolnatelep vize, majd áttérünk a Gyöngyös patakra, ahol Keszthely tisztított szennyvize is beleömlik, de még soha nem tapasztaltak semmilyen komoly szennyeződést.
A túra időtartama edzettségtől, tempótól függően 3,5 és 5 óra között van, és bár ez soknak hangozhat, a 10 kilométeres út nem megerőltető, mindenkinek bátran ajánljuk, hogy próbálja ki. A természetközeliség, a tündérrózsák, a párolgó víz, a csend és a part mentén felröppenő madarak igazán különleges élményt nyújtanak mindenkinek. És hát, lássuk be, elmondani, hogy télen kenuztunk a Balatonnál, azért mégis menő!
Pár hasznos tipp, gyakorlati információ:
- A közepes nehézségű, 3,5-5 órás lefolyó-túra részvételi díja 5000 forint.
- Öltözék: réteges, az időjárásnak megfelelő ruházatra van szükség. Fölül nem szükséges nagyon túlöltözni, hiszen az evezés miatt a felsőtestünk mozgásban lesz, javasolt viszont a nadrág alá egy harisnya vagy aláöltöző és meleg lábbeli, mert a lábunk kevésbé mozog. Mindenre felkészülve nem baj, ha egy esőkabátot is teszünk a táskába. Arra is gondoljunk hogy evezés közben felfröccsenhet a víz. Annak, akinek rövid a kabátja, vagy felfázásra hajlamos, jól jön, ha egy plédet vagy egy székpárnát visz magával, a kenuk műanyag ülése hűvös. Mindent összegezve viszont nincs hideg, az evezés mozgásban tart, a víz pedig, aminek a felszínéhez közel vagyunk, jóval melegebb, mint a külső hőmérséklet.
- Étel-ital: a termoszban a meleg tea alap, indulás előtt pedig ha reggelizünk, akkor egy szendvics és egy csoki bőven elegendő energiát biztosít a lefolyótúrához.
- A kenukhoz biztosítanak néhány vízzáró hordót, ezekbe bele tudjuk pakolni a táskáinkat, de azért túl sok cuccot ne vigyünk magunkkal.
- A túra a Hévízi-tó déli árapasztó zsilipjétől indul. Parkolni a tó melletti parkolóban lehet.
- Háromfős kenukban evezünk Fenékpusztáig, ahonnan a visszaút autóval történik.
