We Love Balaton: 10 napon keresztül reggeltől estig gyalogolni a csöndes, téli Balaton körül a hétköznap megszokottaktól jócskán eltérő szituációkat hozhat. Milyen helyzetekben lepődtetek meg leginkább saját magatokon?
Budavári Dóra: Nem meglepő, de akkor is jó érzés, hogy meg tudom, meg tudjuk csinálni. Saját magamat inkább azzal leptem meg, hogy tudtam – ha csak pár órára is –, kikapcsolni és agyat pihentetni. A lányokkal is nagyon jó volt, sokat nevettünk, néha csak úgy, néha persze kínunkban vagy a fáradtság miatt.
Rákász-Losonczy Judit: Engem az lepett meg, hogy mennyire sok gyerekkori emlék kavarodott meg bennem. Nyilván a környezet adta magát ehhez a régi családi nyaralások miatt, de sok olyan egyéb, Balatontól teljesen független emlékfoszlány is felszínre került, amikre tuti, hogy legalább 10-20 éve nem gondoltam, és most nagyon jó érzés volt megvizsgálni őket menetelés közben.
Scherer Anna: Én elég tartózkodó tudok lenni egy jó darabig új emberekkel. Kedves vagyok, de nem osztok meg túl sokat magamról. Ez most nem így volt, nagyon nyíltan beszéltem olyan emlékekről és érzésekről egy-egy új útitársamnak, amiket általában csak a legjobb barátaimnak mesélek el.
WLBa: Csak a facebook-bejegyzéseiteket közel 3000 ember követte, szinte biztos, hogy sokan szeretnék utánatok csinálni a Balaton Caminót. Mit tanácsolnátok nekik? Hogyan készüljenek fel testileg/lelkileg/bepakolásilag és hogyan lehet a mélypontokat leküzdeni?
Dóri: 20-25 kilométert megtenni 10 egymást követő napon megterhelő, akár a Balcsit kerüli meg az ember, akár másmerre indul túrázni. Itt az aszfaltút – a túránk alapját a kerékpárút adta – adottság, amire nem a túracipő, sokkal inkább egy jó futócipő a megfelelő választás. Kényelmes és puha, ha kell, meleg ruha, semmi flanc, én több ruhát cipeltem, mint amit használtam. Nagyon jót tett az a pár nap, amikor kocsival vitték a cuccainkat, számomra ég és föld laptop és töltő-rengeteg nélkül gyalogolni, mindenképp jó ilyen „pihenő-napokat” beiktatni. A táv felosztásánál pedig érdemes megnézni, hol lehet napközben enni, inni, mosdóba menni, megpihenni, és nem baj, ha vannak rövidebb és megnyomósabb napok.
Judit: A cipőkérdésben nem teljesen értek egyet, én egy jól bevált túracipővel nyomtam végig – szerintem mindenki, aki nekiáll, próbálja ki egy-két hosszabb napon, hogy neki miben kényelmesebb. És betonon tesztelni, nem selymes ösvényeken! Sportkrém és vízhólyagtapasz legyen kézközelben, mélypontok ellen meg jól jön az itt-ott becsatlakozó társaság, és nem szégyen időnként hosszabb merengéssel megpihenni a parton. Elvégre azért is megyünk, hogy néha megálljunk.
Anna: Akkor kezdem én is a cipőkérdéssel, ami már a harmadik bevált tipp lesz. Én ugyanis egy sima magasszárú sportcipőben mentem, ami nem is futócipő és nem is túracipő, hálásan mentek benne a lábaim. Szerintem fontos, hogy sokat igyon napközben az ember, amúgy is, de a mozgás miatt még inkább. Mi ezt többször elrontottuk, nem ittunk elég folyadékot, amiből fejfájás és fáradtság lett. Erre jobban oda kell figyelni.
WLBa: Mintha valami elindult volna a téli Balatonon: érzékelhető volt ez a túrátok során vagy még csak egy-egy nagyobb rendezvényen/eseményen tapasztalhatjuk meg ezt? Szerintetek mi/ki kell ahhoz, hogy élőbb legyen ezekben a hónapokban a környék?
Dóri: Ezt nagyon nehéz megmondani, mert körülbelül tudtuk, hogy mi van nyitva, így nem futottunk lyukra. A Kistücsök, a Mala, a Kredenc, a Pláne vagy épp a Homola terasz biztos pontok voltak, de alapvetően azt azért bevallhatjuk, hogy nem sok mindent találtunk nyitva. Egyáltalán nem volt általános egy kis településen belefutni egy parti ABC-be, ehhez mondjuk fontos hozzátenni, hogy mi jellemzően a balatoni települések „nyaraló-övezeteiben” sétáltunk. Feljebb, a falukban, városokban nyilván több a nyitva tartó bolt. Egészen biztosan megindult valami a téli Balatonon, de tény, hogy főleg rendezvények alatt mozdul meg a régió. Abból viszont idén télen volt bőven szerencsére, és a jég is segített.
Judit: Ha a biztos pontjaink ismerete nélkül indulunk neki, egész biztosan más sztori kerekedett volna ki a sétánkból: müzliszelet-ebédeket, szálláson tankolt termoszokat és néha kicsit kétségbeesettebb arcokat látok magam előtt. Valami biztosan elindult, de a téli Balatonban még sokkal több embernek kell hinnie: vendéglátó és persze vendég oldalról egyaránt.
Anna: Hát ezen a télen biztosan elindult valami új is a Balatonon: mi. De egyetértek Dórival is és Judittal is, hogy megvolt a fejünkben, hogy hova fogunk menni, és minden reggel kértünk tippeket a Facebook posztjainkban, hogy hova menjünk, mit nézzünk meg, mi lehet nyitva februárban is, amiről nem tudunk. Sok hasznos infót kaptunk az emberektől, meg biztatást is.
WLBa: Ha már segítő emberek: sok érdekes találkozásról is szólt ez az út. Kinek melyik volt a legemlékezetesebb és miért?
Dóri: Nekem emlékezetes volt, amikor lejött édesapám a kollégáival egy napra sétálni és hoztak magukkal egy Balaton tortát. Tényleg őrület, hogy mit hozott ki ez az egész az emberekből. Nagyon nagy lelkesedés vett minket körül. Vicces volt Lellére beérve Konyári Danival találkozni. Danit jó ideje ismerem, de jó volt, hogy egy ismerős arc jön szembe, meg persze az is, hogy adott estére bort a pihenéshez. Aztán ott a sok előzetesen ismeretlen ember, aki csatlakozott – például Kriszta, aki napokig velünk volt –, mind-mind nagyon kedves és izgalmas személyiségek voltak.
Judit: Nagyon nehéz lenne egyet kiemelni, minden hős gyalogló családtagnak, barátnak és új ismerősnek nagyon örültem és hálás vagyok miden kedvességükért. Inkább mondok egy helyszínt: amikor felértünk Vonyarcvashegynél a halászkápolnához, és megláttam az uszkárt trimmelő arcot az alakuló naplementében, akkor – már sokadszorra – azt gondoltam, hogy na, ezért kell ezt csinálni.
Anna: Nagyon jó volt mindenkivel találkozni, családtagokkal és kapu előtt álldogáló nénivel is, aki ránk várt, hogy köszönhessen és lássa a három lányt, aki körbegyalogolja a Balatont. Érdekes volt a szállásadóinkkal és a vendéglátóhelyek dolgozóival is beszélgetni a téli Balatonról. A balatonszárszói tábort gyerekkori emlékek alapján megtalálni volt nekem irtó izgalmas, küldtem is egyből a képet a családnak, hogy ugye, tudjátok, hol vagyok.
WLBa: Sejtem a választ, de meg kell, hogy kérdezzem: nekivágnátok újra? Mit csinálnátok ugyanúgy és mit másképpen?
Dóri: Persze! Az izgalom kedvéért lehet, hogy máshol aludnánk, de alapvetően semmivel nem volt gond.
Judit: A társaságban és a Balatonban nem volt hiba, kicsit attól tartottam a végén, hogy egy darabig majd nem akarok sehova sétálni. Aztán a hazatérés utáni második-harmadik napon már vitt a lábam Budapesten, hogy muszáj valahova gyalogolni, menni-menni. Szóval igen, jöhet a következő kör! Bár bevallom, közben már nézegetek nagyobb tavakat és távokat is – bocs lányok, hogy így kell megtudnotok...
Anna: Na szép, Judit! Mennék mindenképp, és azóta több helyre megyek én is gyalog a fővárosban, 209 kilométer után tényleg nem tűnik semmi messzinek, inkább csak időt kell szakítani a gyaloglásra, de ebből most nem szeretnék engedni. Talán a folyadékbevitelt csinálnám másképp, amit már említettem, de nem kellene szerintem mást nagyon változtatni, mert attól úgyis minden változik, hogy milyen az időjárás és egy út sem ugyanolyan a Balaton körül, szerencsére.
WLBa: Lesz utóélete a Balaton Caminónak? Mik a terveitek?
Dóri: Sok mindenen gondolkozunk, de még friss az élmény. Elképzelhető, hogy egy másik évszakban újra legyalogoljuk, és keresünk támogatót is ahhoz, hogy ebből egy kiadvány születhessen.
Judit: Sokat beszélgetünk és jönnek is izgalmas megkeresések, úgyhogy ez még alakul.
Anna: Beszélgetünk sokat róla, de most még erről mesélünk és idézzük fel, hogy mik is történtek. Olyan sok minden volt, hogy én az elejéről végig szeretném nézni majd a több száz képünket, mert szerintem már a fele se jut eszembe a dolgoknak, csak egy nagyon jó érzés van bennem az egészről, és végül is ez a lényeg.
