A hajók lajstromszámára emlékeztető illusztrációkkal díszített lámpaburákat hajókötelek tartják – ez az első, ami feltűnik belépéskor. Az asztalokat elválasztó boxok is erre hajaznak. Bőrfotelek és faasztalok, illetve faburkolat a pulton. Melegséget és biztonságot áraszt a hely. A vitorlás- és az üdülőszezon elején járunk, így pillanatnyilag csend és béke honol a helyiségben. A diszkrét fények csak erősítik ezt az érzést, így azonnal kedvünk támad leülni. Az üresség ne csapjon be senkit: mindenképpen foglaljunk asztalt az étteremben, mert nyáron nehéz lesz helyet találni.
A tavaly nyáron átadott új mólóra és kikötőre néző asztalnál foglaljuk el helyünket. Hideg szél jár odakint, így inkább bentről csodáljuk a kikötőt – szép időben a teraszon is helyet foglalhatunk. Az étlapot nézegetve azonnal feltűnik, hogy az Orosz Gergely executive séf által vezetett konyhában igen széles a választék. Nem kifejezetten helyi, s nem is kifejezetten egy-egy tájegység jellegzetes ételeit kínálják. Tejszínes gnocchi ropogós kolbásszal és parmezánnal éppúgy megtalálható az étlapon, mint a cigánypecsenye savanyított zöldségekkel. Lévén elegáns étterem, ne számítsunk hagyományos cigánypecsenyére: a hús szó szerint elolvad a szánkban.
„Átlagosan 2-3 hetente kicseréljük a teljes étlapot, attól függően, hogy milyen alapanyagot tudunk beszerezni, illetve, hogy milyen újdonság jut az eszembe” – mondja Orosz. „Nem arra törekszünk, hogy helyi alapanyagokból dolgozzunk, hanem arra, hogy minőségiből”. Az árak a középkategória tetején mozognak, éppen csak annyira, hogy az még elviselhető legyen (a levesek, előételek 1000–1700 Ft, a főételek 2500–7000 Ft között mozognak; 1 dl kimért – egyébiránt palackozott – bor 300 Ft-ot kóstál).
Boldizsár Péter szállodaigazgató világít rá az árképzésre: „A vendégkörünk alapvetően három különböző kategóriából tevődik össze. Alapértelmezetten a hajósok érkeznek hozzánk. Emellett az utcáról is szeretnénk becsábítani az embereket – ez egy nyitott kikötő, így bárki bejöhet. Az ugyanitt működő szállodában pedig van mód céges rendezvények lebonyolítására is, így a harmadik nagy kört a cégek teszik ki”.
A nap lassan lemenőben van, így itt az ideje a desszertnek: a cigánypecsenye után a fehér csoki hab szederrel elnevezésű édességben gyönyörködünk. Jóllakottan dőlünk hátra, s a kísérőnek kért Balaton-melléki házi fehérbort szürcsölgetve kérdezzük az igazgatót az elmúlt időszakról. A tavalyi nyitás igazi őrültek háza volt. Egy időben indították az Alsóörs Marinát és annak testvérszállodáját és éttermét, a Fenyves Yacht Club Hotelt, valamint a Perlaki Pubot Balatonfenyvesen „Nem szenvedtünk kilométerhiányban” – mondja Boldizsár. Ő maga és a főséf is rendszeresen ingáztak az északi és a déli part között. Erőfeszítésük – s persze a többi stábtagé is – beérni látszik.
Teljes szezont még nem zártak, de a vendégszámok arra utalnak, hogy a Marina Étterem és a hotel is, lassan, de biztosan megragad az emberek fejében. Kérdésünkre elmesélik, hogy különösebb reklámot nem csaptak a komplexumnak. Kevés szórólapozás mellett elsősorban a hajósok és szárazföldről érkező vendégek viszik a marina hírét.
Az étterem feletti szállodában kétágyas szobákat találunk szezontól függően 18 000-40 000 forint között (2 főre számolva). Ebben az árban benne van a reggeli is, de külön kérésre félpanzióval is vehetünk ki szobát, így a reggeli mellett egy 4 fogásos főétkezéshez is hozzá jutunk. A szállodaigazgató elárulja, hogy a szobák egy része összenyitható, így nagyobb családok számára is ideális életteret, gyakorlatilag egy lakosztályt lehet kialakítani. A pótágyazás magától értetődő.
Boldizsár kihangsúlyozza a kikötő újdonságait is: „200 hajónak van hely, s ami különlegessé teszi, az az a lehetőség, hogy a kiépített műszaki háttér lehetővé teszi a hajók téli tárolását is a vízen. Emellett fontos megemlíteni, hogy van lehetőség elektromos hajók fogadására is”. A téli, vízen való tárolás valódi különlegesség, amelynek ára csak fajlagosan tűnik magasnak, valójában hosszú távon jobban járnak a hajósok, hiszen megspórolják az évenkénti kétszeri daruzás költségét.
Maradék borunkat kortyolgatva megcsodáljuk az épületet kívülről is: esti kivilágításban még inkább elegánsnak tűnik, de nem annyira, hogy feszélyezve érezzük magunkat. Odabent a sötét miatt felkapcsolt belső világítás hívogatóan csábít. Barátságos és egyben csendes üldögélésre ösztökél mindenkit. Egy olyan helyre bukkanhatunk itt, ahol lehet elmélkedni a világ nagy dolgairól, miközben az aranyhidat bámuljuk vagy számolgatjuk a vitorlások árbocait.