A Kripta-villa tavaly nyári felújítása után május 14-én átadták a Balaton sokak szerint legromantikusabb látványosságát, amit mások inkább csak bizarr kelet-európai Tádzs Mahalnak tartanak. A mediterrán stílusú épületet Abrudbányai-Rédinger Ödön építtette az esküvőjük előtt elhunyt menyasszonya, Magdus emlékére 1941-ben. Az emlékvillában vörös homokkőből kifaragott nászágyukat – benne fekvő szobraikkal – helyezte el.
A különös épületet a háború után államosították, így először lakás, majd orvosi rendelő, később pedig raktár lett, ám a '60-as évektől kezdve helyi látványosságként mutatták az ideérkezőknek. 2003-ban végeztek állagmegóvást, de a tavalyi bezárásig hulló vakolat és beázásnyomok fogadták az érdeklődőket.
Az újranyitással egybekötve felavatták Molnár Csilla, a tragikus sorsú 1985-ös szépségkirálynő szobrát a villa szomszédságában. A tizenhét évesen öngyilkosságot elkövető lány büsztjét Túri Török Tibor készítette el. Külön érdekesség, hogy nem ez az első Molnár Csilla-szobor: Pauer Gyula szobrászművész nem sokkal a verseny után készített bronzszobra a Nemzeti Galériában tekinthető meg.