És közel egy hónapon keresztül minden nap ingyenesen látogatható.
A Kőröshegyi Levendulás június 3. és június 25. között minden nap nyitva tart és ingyenesen látogatható 10 órától 18 óráig. Az ötödik születésnapját idén ünneplő birtokra akár kutyával is mehetünk, sőt, előzetes bejelentkezéssel exkluzív naplementés-panorámás fotókészítésre is lehetőség nyílhat a napi zárás után.
„Aki szeretne levendulát szedni, az több, különböző méretű aratótáskából választhat, melyekhez metszőollót is kölcsönözünk” – írják közleményükben. Emellett levendulaszörp-kóstolóra is lesz lehetőség, illetve több mint húszféle kötözővel („a natúr spárgától a rusztikus fonott kötélen keresztül a romantikus csipkéig”) tudjuk majd csokorba kötni a saját kezűleg szedett levendulát.