We Love Balaton: Hogy kezdődött a vitorlás karriered? Hol ismerkedtél meg a hajózással?
Berecz Zsombor: Budapesten születtem, Válon éltem szüleimmel, a vitorlázással pedig nagymamámon keresztül ismerkedtem meg. Neki volt Agárdon egy kis hajója, abban kezdtem vitorlázni – bár eredetileg nem is vitorláshajó volt, hanem csak egy csónak, amire eszkábált egy árbocot, vitorlát, hogy könnyebben kijusson kedvenc horgászhelyeire. Agárdon volt a nyaralónk is, és itt írattak be 12 évesen az első vitorlástáborba , ahonnan hamar a Velencei-tavi Vízi Sport Iskolában (VVSI) találtam magam egy Optimistben. Ez a legkisebb hajóosztály, amiben versenyeket rendeznek.
Emlékszem, az első agárdi versenyemen volt egy vicces történet, még nem volt rendes vitorlás felszerelésem sem, mackónadrágban terveztem vízre menni. Kora tavasz volt, még elég hideg, és Horlai Béla bácsi azt mondta, hogy az mehet ma ki, aki beugrik a vízbe, és minden rendben van vele. A többiek trockenben voltak, vízálló kezeslábas vitorlásruhában, simán ugráltak a vízbe – hát én is beugrottam a melegítőcuccomban. Persze teljesen eláztam, kaptam is érte az edzőmtől, pedig én csak azt tettem, amit mondott! Az első ranglista versenyemen a Balatonon pedig egy borulás során elhagytam az egyik szép, új gumicsizmámat egy futam közben, és ahelyett, hogy a versenyre figyeltem volna, megpróbáltam leúszni érte a tó aljára – persze nem sikerült, az edzőm meg mérges volt, miért állok tótágast a tóban ahelyett, hogy visszaállítanám a hajómat.
WLB: Hogyan lettél profi vitorlázó? Volt egy pillanat, amikor eldöntötted, hogy komolyan versenyezni fogsz, vagy egyszer csak az olimpián találtad magadat?
BZs: Nagy dilemma volt az életemben, hogy mindent feltegyek-e a vitorlázásra. Nem származom nagyon tehetős családból, de végül az ő támogatásuk juttatott engem ide. Miután az Optimistet kinőttem, Laserbe ültem át, ami már olimpiai hajóosztály. Továbbra is a VVSI színeiben versenyeztem, közben elkezdtem a keszthelyi hajóépítő iskolába járni, majd Paulovits Dénes (többek közt a Fifty-Fifty építője) műhelyében dolgozni. Ezt nagyon szerettem. Ekkortájt volt az utolsó kvalifikációs verseny Ausztráliában a 2008-as pekingi olimpiára, de úgy gondoltam, nem megyek el, mert nem engedhetjük meg magunknak. A családom viszont nem akarta, hogy kihagyjak egy ilyen lehetőséget, így támogatták a kijutásomat, ahol megfutottam a szintet és utolsó előtti nemzetként megszereztem az indulás jogát.
WLBa: Milyen volt a felkészülés, és hogy érezted magad az első olimpiádon?
BZs: Gibával (Sigmond Andrással) készültem fel Pekingre mindössze 6 hónap alatt. Ekkor 20 éves voltam, 10 kilóval a Laserhez szükséges testsúly alatt, de fél év alatt nagy nehezen sikerült ezt bepótolni. Az olimpia maga nagy élmény volt, nem voltak elvárások velem szemben, és így is 29. lettem a 44-ből, ami jó eredmény ahhoz képest, honnan indultam. Maga az esemény fantasztikus volt, csak néztem, mint gyerek a cukorkaboltban. A legjobb azonban mégis az volt, hogy hamar végeztünk: még két hétig kint voltunk a vitorlásversenyek után, így el tudtunk menni rengeteg helyre, például a vízilabda döntőre is.
WLB: Gondolom, az első olimpia után már határozottabban álltál a jövőhöz.
BZs: Igen, Peking után eldöntöttem, hogy folytatom a vitorlásversenyzést. Már könnyebb dolgom volt, hiszen anyagilag is támogatott Kocsis Péter a keszthelyi klubbal, így sokat készülhettem külföldön. Tenerifén edzőtáboroztunk a legjobb spanyol Laser versenyzővel, és sok versenyre is jártunk, tudatosan készültünk a 2012-es londoni olimpiára. Egyetlen probléma volt, a testsúlyommal átestünk a ló túloldalára. Míg Peking előtt alig tudtam felszedni a szükséges súlyt, most nagyon nehéz volt megtartanom a 84 kilós felső korlátot, 3-4 százalékos testzsírral működtem akkoriban, így alig volt energiám vitorlázni.
WLB: Hogy sikerült végül a londoni olimpia?
BZs: London már nagyon más volt mint Peking, nagyobbak voltak az elvárások. Az első nap nem sikerült jól, és ezek után hiába jöttem bele, a jó eredményhez már nem volt elég. Ezzel együtt 21. lettem, de tudom, hogy több volt bennem. Viszont, az alkatom miatt tudtam, hogy osztályt kell váltanom, így átültem Finnbe, ami fantasztikus döntés volt! Jó iskola a Laser, alaposan meg lehet tanulni benne a hajóvezetést, de a Finnezésbe valóban beleszerettem. Addig fogom csinálni, ameddig tudom. Mostanában Valenciában készülök Luca Devotival és csapatával, sok versenyre járok az edzőmmel, Kelemen Tamással. Évente nagyjából 240 napot töltök a vízen.
WLB: Kijutottál tavaly Rióba is.
BZs: Erre már úgy sikerült a felkészülés, hogy tudtam, bármit elérhetek. A verseny idejére sikerült a csúcsformámat hoznom, a négy év alatt utolértem a Finn élmezőnyt is. Voltak hullámvölgyek, de a verseny kétharmadáig ott voltam a dobogó közelében. Nyertem futamot is, voltam összetettben harmadik, de itt az élen annyira szoros a verseny, hogy elég egy-két apróságot hibázni és vége. Végül 12. lettem. Ezt megfigyeltem magamon: ha jól állok egy versenyen, és már csak pár futam van hátra, akkor hajlamos vagyok elveszíteni. Ha hátrábbról indulok, és fel kell magam tornázni, az jobban megy. A hibák feldolgozását segíti, ha kiírom magamból. Na, ez az a napló, amit soha senki nem fog látni.
WLB: Vitorlázásban még csak egy érme van hazánknak (a Detre testvérek nyertek bronzérmet Repülő Hollandi osztályban 1980-ban, Tallinban – a szerk.), te szeretnéd megszerezni a következőt?
BZs: Igen, jelenleg a 2020-as tokiói olimpia van a célkeresztben, ahol érmet szeretnék szerezni. Ha ez megvan, akkor úgy érzem, képes leszek engedni az olimpiát, és tudok valami mást csinálni, például átadni a tudásomat gyermekeknek.
WLBa: Idén új klubban folytatod a sportpályafutást. Mi motiválta a váltást, hogyan tovább?
BZs: Jelenleg a Balatoni Yacht Club színeiben versenyzem. Ez egy 1912-ben alapított klub, ami kicsit feledésbe merült, Dulin Jenő bácsi tartotta életben az utóbbi években. Most szeretnénk neki új lendületet adni, vitorlástáborokkal, a versenyzői és utánpótlás bázis bővülésével ismét felhozni a klubot. Szeretnénk létrehozni egy vitorlás akadémiát, ahol olyan gyerekek számára tudunk lehetőséget adni az élsportra, mint amilyen én is voltam, hogy tehetős szülői háttér nélkül is eljuthassanak a világ élvonalába. Ehhez összefogás, tapasztalt edzők és anyagi források kellenek. Elkezdtünk rajta komolyan dolgozni. Mindenképp itt maradunk a Balaton mellett, van cél, van hova visszatérni.
WLB: 365-ből 240 napot külföldön vagy. Család mellett ez nem lehet egyszerű.
BZs: Nem könnyű, az biztos, de most még ez van. A fejlődéshez sokat kell edzenem tengeren, élvonalbeli versenyzőkkel. Elmenni, és az első napokban távol lenni különösen nehéz, de aztán az ember beleáll a rendbe, edzés, vizenlét, verseny... De mindig nagyon hiányoznak.
WLB: Mivel töltöd az itthoni szabadidődet?
BZs: Nagy vágyunk volt, hogy a Balaton mellett telepedjünk le, idén már négy éve, hogy Felsőörsön lakunk. A szabadidő a családról szól, no meg a pecázásról! Gyerekkorom óta szeretek pecázni, és az utóbbi években a barátokkal óriás peca őrületben vagyunk, remek hobbi. Az olimpia után négy hónapot ki is hagytam a vitorlázásból és itthon voltam. Rengeteget pecáztunk. Aztán jött a fantasztikus tél, és ki se szálltam a jégvitorlásból.
WLB: Botika már kétéves, Anna lányod pedig 2016 novemberben született. Ültek már hajóban?
BZs: Boti már 2 hónaposan ült hajóban, Annával sokat „koriztunk” a télen, de hamarosan vele is hajóba szállunk. Ennek ellenére, mostani fejjel azt gondolom, nem annyira örülnék neki, ha Boti vitorlázna. Sportolni mindkét gyermekem fog, az biztos, megtanulnak vitorlázni is, de jobban örülnék, ha Boti például valami csapatsportot választana. Persze, lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert látom, mennyi áldozattal és milyen anyagi megterheléssel jár a vitorlázást olimpiai szinten űzni, és magamat próbálom védeni. Ez majd idővel kiderül.
WLB: Mi volt a legneccesebb vizes élményed?
BZs: 2007 telén Portugáliában voltunk Laser edzőtáborban. Hatalmas hullámok voltak, ezeken nagyon nehéz vitorlázni, ha nem tudsz lejönni róluk időben, bedarálnak. Egy edzőtársamat elkapta a hullám, kitört az árboca és elkezdett a sziklák felé sodródni. Az edzőnk utána ment motorossal, de őt is elkapta egy másik hullám és felborította a motorost, ráadásul rajta még mentőmellény sem volt. Magam sem tudom, hogyan, de kábé az életünkért küzdve próbáltam megmaradni a hullámok tetején, és segíteni rajtuk. Az edzőnket sikerült végül összeszednem, a társamon mások segítettek, akik látták, hogy bajba kerültünk. Kész csoda, hogy megmenekültünk.
WLB: És mi volt az eddigi legjobb vitorlás élmény?
BZs: A mostani olimpián, szinte hasonló körülmények között, 25-30 csomós szélben, óceáni környezetben sikerült futamot nyernem. Ez volt a legjobb napom egész eddigi karrierem során!
UPDATE: Interjúnk elkészítése után Zsombor már indult is a következő versenyére. A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (World Sailing) által szervezett világkupa sorozatba meghívással kerülnek be a vitorlázók a legjobb eredményeik alapján. Ennek a versenynek a döntőjét szervezték múlt héten Santanderben, ahol Berecz Zsombor Finn hajóosztályban több futamgyőzelmet is magáénak tudva, magabiztos vitorlázással a dobogó 2. fokán végzett, és ezüstéremmel tért haza. Gratulálunk!
