A nagykanizsai születésű Csonkás Sándor az olajiparban dolgozott raktérvezetőként, szabadidejében pedig szenvedélyes motoros volt, és hasonlóan szenvedélyesen fotózott. Egyértelmű volt tehát, hogy kilátogat a tihanyi versenyekre is. Ma már furcsának tűnhet, de a futamokra a hozzá hasonló motorrajongókon kívül egész családok, baráti társaságok, sőt, munkásbrigádok is elzarándokoltak, ami természetes volt a szürke ötvenes években, amikor a szórakozás utáni vágyat sokszor csak tömegrendezvényeken lehetett kielégíteni. Ilyen alkalmak voltak a Balatonnál a mindenféle sportesemények és vitorlásversenyek mellett a tihanyi futamok is.
Üdülőparadicsom helyett teherautók
A hatalom persze igyekezett úgy beállítani a Balatont, mintha az ott nyaraló munkásokra a kikapcsolódás különböző formáinak tömegei vártak volna, de ez egész egyszerűen nem volt igaz: a Balatonon még az évtized végén is csak 1700 szálláshely várta a nyaralókat, így üdülés helyett maradtak a zsúfolt vasárnapi vonatok és teherautók (mert szombaton ugye, még folyt a munka), amik az ilyen eseményekre vitték a tömegeket.
Életveszély az apátság árnyékában
Lánya szerint (aki a képeket az Északipart rendelkezésére bocsátotta) így, saját Pannóniája helyett egy teherautón érkezett meg Csonkás Sándor is 1955 nyarán a tihanyi futam helyszínére, ahol az első fotókat készítette, néhány évvel későbbi látogatásán pedig már színes képeket is csinált. Ezeken azt is lehet látni, hogy merre ment a verseny: az öt kilométeres pálya rajtja a mólótól délre volt, a versenyzők a kompkikötőnél fordultak a hegy irányába, de a faluig már nem mentek el. Gyors szakaszok és éles kanyarok jellemezték a pályát, így a verseny nem volt veszélytelen: előfordultak hatalmas bukások, és megfelelő sebességre lassítani sem mindig sikerült. Erről tanúskodik az a '49-ben történt eset is, amikor Rózsa György újságíró-fotóriporterbe egy Horváth nevű versenyző egy kanyart kiegyenesítve belerohant, és a riporter lába úgy összetört, hogy a gyógyulás után is két centiméterrel rövidebb maradt.
Száguldás mindenáron
A balesetek persze nem riasztották el a vakmerő versenyzőket, a futamok során kisebb és nagyobb motorok, sőt, oldalkocsis gépek és autók is végigzúgtak a csodálatos környezetben kialakított pályán. A motoroknál volt 125, 250 és 500 köbcentis kategória is, az autók pedig 750, 1100 és az 1100 köbcentiméter feletti osztályokban indultak. A Honvéd, a Csepeli Vasas vagy az Autótaxi versenyzői mellett jöttek külföldi indulók is a tihanyi versenyre, aminek a megrendezése évtizedeken át olyan fontos volt, hogy a háború után hiába állt még romokban a fél ország, az itteni pályát ’46-ra már versenyképes állapotba hozták.
A hatalmas népszerűség ellenére ma már csak a Csonkás Sándor képeihez hasonló kordokumentumok maradtak meg a versenysorozatból. Hogy ez miért történt így, az kiderül az Északipart Magazin idei számából, amiben ezen kívül még 200 oldalon olvashatunk az északi part legismertebb arcairól, a Balaton vallási sokszínűségéről és Tolnay Klári csobánci életéről is.
