Egyes források szerint 2020-ra az Egyesült Államok lakosságának fele valamilyen formában szabadúszóként fog dolgozni. A trend nálunk is megfigyelhető, viszont új kihívásokat is tartogat a városi grafikusok/szoftverfejlesztők/közösségimédia-munkások számára. Egyre kevésbé néz ki menőn például, hogy egy kávézó teraszán üldögélünk egy laptoppal kedd délelőtt 11 órakor, ha közben akkor tömeg van, hogy a fixinek álcázott egysebiddel/minikrúzereddel/Vespáddal már reggel 10-kor sem tudsz a hely előtt parkolni. De ki akarna egy kávézóban fonnyadozni, amikor itt van nekünk a Balaton? Ráadásul már okosstrandja is van, a csopaki, ahol az önkormányzat honlapja szerint wifi, laptop- és mobiltöltő, info-torony (!) és más civilizációs vívmányok várják a vízparton projektmenedzselni vágyókat, vagy azokat, akik annyira nem vágynak rá, de egy délutánra sem hagyhatják otthon az okostelefont.
Délután 4 körül a hőség már elviselhető, mi pedig nagyon várjuk, hogy tejfölös lángostól olajos ujjakkal láthassunk neki a klaviatúra püfölésének, ezért két táskányi műszaki cikkel és némi naptejjel indulunk neki. A csopaki strand pénztárában a jegy megvétele után kérdezünk rá, hogy merre vannak az okosságok, a pénztáros hölgy viszont semmi ilyenről nem hallott. Na, nem baj, egy digitális nomád soha nem esik kétségbe, bemegyünk.
Hight-tech és vagyonvédelem
Üres gyomorral lehetetlen dolgozni, kikérjük a vágyott lángosokat és söröket és felállítjuk az első munkaállomást a büfé teraszán. A high-tech akkor vág minket állon először, amikor látjuk, hogy a büfék dedikált lángos-channeleken sorszámokkal mutatják, mikor érkezik az ebéd, kicsit olyan az egész, mint a bankban vagy az okmányirodában. Wifit is sikerült találni, viszont sajnos nem működik, marad a mobilnet.
Sikerül néhány emailt elküldeni, de a büfé kicsit zsúfolt, vízpartra vágyunk, a cuccunk viszont sok, betennénk a megőrzőbe ezt-azt. Mivel a műszaki cikkek számára fenntartott megőrzőről senki nem tud, keresünk megőrzőt magunknak. Ami sajnos kicsi.
Információéhség
A wifi hiánya viszont még mindig fáj, kitartóan próbálunk ugyan internetezni, de még odáig sem jutunk el, hogy a sávszélességet tesztelhessük. Találunk viszont egy információs terminált, ami nem tűnik mai darabnak, utoljára talán egy csopaki Emergency House koncertről adhatott valamilyen információt, mielőtt végleg kilehelte a lelkét.
Szomorú, legalább annyira, mint az a tény, hogy az Emergency House tudvalevőleg a Velencei tavat preferálta a Balatonnal szemben.
Persze akkora baj nincs, mert valami haszna azért még mindig van a terminálnak. „A kislányom szokott pénztárosat játszani rajta,” árulja el nekünk egy hölgy, akinek a strandon van egy kis üzlete. Tőle tudjuk meg azt is, hogy működő internet valamilyen oknál fogva csak a tó egy pontján van, a vízimentők ezért ott szoktak a csónakjaikkal megállni egy Instagram sztori feltöltésének idejére. Mondjuk nekik legalább csónakjuk van, tehát a munkakörnyezet megvan, mi azt még nehezebben találunk, mint működő internetet, de egyik keresését sem adjuk fel.
Vissza az ártatlanság korába
A strand dolgozói a terminál helyett a gondnokot ajánlják, mint személyes technikai helpdesket („a fagyis és a léghokiasztal mögött,” jön az útbaigazítás), de egy forgatókönyvbe illő csavarral csak a saját tükörképünkkel találkozhatunk az irodája előtt. Úristen, lehet, hogy itt kellene ráébrednünk a füstüveg ajtóba nézve, hogy végig mi rontottunk el valamit? Nem hiába mondják, hogy a legjobb sztorikat az élet hozza, ez itt például simán veri a Harcosok klubja végét, de talán még a Viharszigetét is. A reveláció nálunk is beüt, és nevetve csapunk a homlokunkra: hiszen ez egy strand! És a strand mindenről szól, csak nem erről a laptoptáskás bohóckodásról.
Kedves szabadúszók! Hagyjátok otthon a kütyüiteket, ne akarjatok folyton a világhálón szörfözni, amikor ott vannak nektek a Balaton hullámai. A munka húsz éve is megvárt, a strandoláshoz pedig akkor is elég volt a napfény, egy csodás vízpart és egy kellemes olvasnivaló, amivel elrepült a délután. Legyen elég most is.
