Az autópályáról letérve, Keszthely felé haladva nehéz elképzelni, hogy az út mellett egy második világháborús lövészárok nyomai és egy késő római erőd alapjai keresztezik egymást – többek között ezért is érdemes elmenni egy ásatás nyílt napjára.
Közel ötvenen gyűltünk össze augusztus 11-én a rekkenő hőségben, hogy megismerjük a fenékpusztai ásatások újabb szakaszát, amely 4 héten keresztül zajlik egy nemzetközi kutatócsapat bevonásával. Utána jönnek a markológépek és visszatemetik a kiásott földet, mert az időjárástól így védhetik legjobban a régészeti területet.
Ha itt 44 torony állt, akkor hol vannak a kövek?
Történelem órán mindenkinek tanítják, merre húzódott Pannónia határvonala, a Duna menti limes, mi volt néhány település római neve, de mindez nem összehasonlítható azzal az élménnyel, amikor a Festetics-majorság épülete mellett, a mező szélén ülve éppen azt mesélik nekünk, hogy a föld alatt ötezer sír található, amelyből eddig csupán közel ezret tártak fel.
A Balaton közelében terül el ugyanis Nyugat-Dunántúl egyik legértékesebb régészeti lelőhelye: Fenékpusztán már 150 évvel ezelőtt elkezdődtek a régészeti kutatások. Festetics Tasziló például ahhoz kötötte az ásatás engedélyezését, hogy az előkerült köveket szolgáltassák be neki. Szóval, amikor felmerül a kérdés, hogy hova tűntek az évszázadok alatt a római kori épületek, a magház, az erődítmény 2,2 méter vastag fallal és 44 toronnyal, akkor itt a válasz: a köveket elhordták Zalavárra a Hadrianus-zarándoktemplomhoz, vittek belőle Tihanyba, a bencés apátsághoz, a keszthelyi főtéri templomhoz, a kastélyba, a Festeticsek majorsági épületébe és néhány keszthelyi házba.
A fenékpusztai szántóföld több ezer éves éves emlékeket rejt: a neolitikumtól kezdve a 4–9. századi sírokon át egészen a tetvek ellen segítő csontfésűkig. De más hírességgel is büszkélkedhet Fenékpuszta: hogy itt született-e Nagy Theodoric keleti gót király, azon a kutatók még vitatkoznak, de abban mindenki hisz, hogy járt Fenékpusztán.
Félúton Savaria és Sopianae között
Fenékpuszta a római korban egy félsziget volt és egy fontos balatoni átkelőhely. Ez a terület kiemelt kereskedelmi útvonalként szolgált annak, aki Észak-Olaszországból tartott Aquincumba, esetleg Savariából (a mai Szombathely) utazott Sopianae-ba (a mai Pécs). A 4. századtól aztán egyre több barbár törzs támadta a Római Birodalom kapuit, így a hadsereg reformnak köszönhetően belső erődöket építettek a Dunától nyugatra, észak-déli irányban.
A támadások kivédéséhez mozgósítható lovas- és gyalogos hadseregre volt szükség. Így a század középső harmadában Fenékpusztára építettek egy 15 hektár nagyságú erődöt. Akkoriban a katonák legtöbbször hosszúkás fa barakkokban laktak, de itt nem találtak erre utaló nyomokat. Innen is következtettek arra, hogy a katonákat talán a tornyokban szállásolták el, ezek belső átmérője 13-14 méter volt.
Az új ásatási területen, vagyis a Keszthelyre tartó út jobb oldalán már a katonai erődítmény felépítése előtt egy római villa állt. Akkoriban ezek a villák mezőgazdasági központként működtek. A katonai erődítmény ehhez a villához igazodott, annak reprezentációs, adminisztrációs központját képezte.
Ismeretlen vízvezeték és ókeresztény bazilika
A jelenlegi ásatáson is érte meglepetés, illetve feladvány a kutatókat: találtak olyan vízvezetéket, amely nem az ismert épületen belül, hanem kívül volt. Habarcsos rétegű, úgynevezett terazzo padló fedte a belső termeket és a folyósokat, volt itt fürdő, a majorsági épület mellett egy óriási magtár, amelyben ezer tonna gabonát tudtak tárolni, valamint egy kemence, ahol a kenyeret sütötték. Találtak itt az elmúlt hetekben vastöredékeket, pénzérmét, bronz fibulát, kerámiadarabokat, illetve egy veretet, amely egy férfi maszkot ábrázolt.
Az 5. században Pannónia provincia feladásával Fenékpusztán élt egy keresztény közösség, akik építettek egy bazilikát is, ahová temetkeztek; ezt még az 1949 és 1959 közötti ásatáson fedezték fel. A 7. században a lakosság 7 kilométerrel messzebb költözött, a mai Keszthely területére. A temetkezési szokásokból rengeteg információra lehet következtetni: ez a közösség a néhai sörgyár és az agráregyetem B-épülete közötti szakaszban temette el halottait, szokásuk pedig egészen a 8. század végéig maradt fent.
Úgy ásnak le, hogy nem ásnak
És ha már a 21. században zajlik az ásatás, utánajártunk, hogy az új technológiákat hogyan vonják be a múlt feltárásába. Drónnal felvételt készítenek az ásatási területről, amelyben az alagutak, cölöphelyek, csatornák és rétegzetek vastagsága látható. A felvételekből ezután számítógép segítségével 3D-s modelleket hoznak létre. A feltárást segítik még a talajradaros és a magnetométeres (magnetométer = a mágneses tér erősségét, egyes esetekben az irányát is mérő műszer – a szerk.) vizsgálatok is, így nem szükséges mindent felásni.
