A lovaglóruhába öltözött Dani és Juli lábai körül kutyák tekeregnek, pointer, labrador, foxi, egészen olyan, mintha egy angol udvarházban járnánk. „Csak itt mi magunk vagyunk a cselédek” – viccel Dani. Idén voltak először nyaralni, mióta 2005-ben ideköltöztek, az istállókban méregdrága lovak állnak, és egyből 50 van belőlük, ebből kb. 10 a sajátjuk, az ideális szám 41-42, de állandóan jönnek újak.
„Az a szerencse, hogy azzal foglalkozunk és kereshetünk pénzt, ami a passziónk. Néha nem így gondoljuk, de kényszerből, szenvedély nélkül nem tudnánk csinálni.” Miután lovagol és edz, Dani órákon át lovashíreket és lovasvideókat néz, eredményeket analizál. Emellett ő az egyik sportcsatorna szakkommentátora, versenybíró, egy lovas magazin főszerkesztője, rendszeresen utazik itthon és külföldön. „Gyűlölök korán kelni. Éjszakai ember vagyok, későn jövök haza, este 11-kor kezdődik egy közvetítés, tart éjjel egyig, utána beülök a kocsiba és vezetek 160 kilométert, utána olvasom az ágyban és négyre alszom el. Mégis fel kell kelni, menni, ha esik, ha fúj. Nagyon szép az egész, mégis… mondjuk háromhavonta nem akarok lóról beszélni se” – vallja be.
Itt már száz éve is lódobogás hallatszott
Nem messze Balatonfenyves központjától fekszik az ország egyik legnevesebb lovardája. Táblák ugyan nem jelzik, a lovasok viszont jól ismerik az utat. Egykor a Balaton-Nagybereki Állami Gazdaság működött itt, komoly árverések és versenyek helyszíne volt. A fedelesben tartották a kettesfogathajtó-világbajnokságot 1989-ben. A lovashagyományok még ennél is régebbre nyúlnak vissza ezen a vidéken: a keszthelyi Festetics család istállójában európai szinten is versenyképes lovakat tenyésztettek, Pusztaberény a 19. század közepétől a második világháborúig a magyar lótenyésztés egyik fellegvára volt: lipicai-, ügető- és telivértenyésztés is folyt a kis faluban.
A fenyvesi állami gazdaságot privatizálták, de az új vevőt, egy német, orvosi műszereket gyártó céget nem érdekelték a lovak, sokkal inkább az óriási földterület, ami velük járt. Daniék elhanyagolt állapotban vették át az épületeket. „Nem tudom, hogy mostani fejjel mondanám-e, hogy költözzünk le. Öt lóval jöttünk. Ez gazdagabb környék, itt van Hévíz, Keszthely, Balaton, azt gondoltam, biztos van sok gazdag ember, aki majd idehozza a lovát és nekünk milyen jó lesz. Pár nap alatt rájöttem, hogy ez nem így működik” – emlékszik vissza a kezdetekre. „A vidéki életbe nem könnyű belerázódni, de nekünk az volt, mert lovak mellett vagyunk gyerekkorunk óta.” Mindketten versenyzők: Juli díjlovaglásban, Dani díjugratásban indul. Dallos Gyulánál, a díjlovaglás örökös magyar bajnokánál tanultak.
Elsőgenerációs nemdiplomás
A dolgozószoba falát lovasképek borítják, hangulata és édes illata is olyan, mintha a 19. századba lépnénk. „Édesanyám családja generációkra visszamenőleg katonacsalád volt, a címerükben egy ágaskodó ló van. Mindenütt ló volt. Dédnagyapám ezredes volt, de a kommunista hatalomátvételkor megfosztották a címétől, alig tudta elkerülni az akasztófát, nagyapám katonának készült, az Ottlik Géza regényéből ismert kőszegi alreálban tanult, szeretett volna állatorvos lenni, kitűnő tanulmányi eredménnyel – mivel a család nemkívánatosnak bizonyult – kirúgták. „Elsőgenerációs vagyok a családban, aki nem szerzett diplomát. És nem volt katona” – teszi hozzá.
Ez egy szerencsejáték
A balatonfenyvesi lovarda kiképző hely és kereskedő istálló egyben. Sokszor külföldről hozzák ide a lovakat belovagolni, kiképezni és versenyeztetni, mert itt olcsóbb a tartás. Egy ukrán milliárdos küldte ide nagyon drága lovait: az egykori kickbox sportoló kitalálta, hogy olimpiára akar menni. „Mintha azt mondta volna, hogy balett szólótáncos akar lenni – ingatja a fejét Dani –, bár a lovassportban 85 százalékot – jó lovat és lovast – meg tudod venni. A profi lovasok közül eredetileg senki nem volt gazdag, a lovasközösség világszerte a gazdagokból él.”
Meglátod a lóban a tehetséget, belefektetsz rengeteg munkát és pénzt, vállalod a rizikót, hogy versenyezteted és ezután drágábban eladod – összegzi a munkáját. Sok esetben nem jól lovagolt vagy be sem lovagolt lóban kell meglátni, hogy „mégis jó valamire”. Érzék, hozzáértés, tapasztalat meg kapcsolatok kellenek, és nem kevés pénz. Ezért csak jó képességű lovakkal foglalkoznak. „Nem engedhetem meg magamnak még, hogy 3-4 évig versenyeztessek egy lovat. Alsó hangon évente 2 millió forint a tartás, lovagoltatás, egy nemzetközi versenyre több százezer forint a nevezési díj, és akkor még nincs benne a ló és a lovas szállása és utaztatása. Egy évben két-három nemzetközi versenyre érdemes elvinni, az kapásból több mint egymillió forint, márpedig komoly pénzért akkor lehet eladni, ha nemzetközi versenyen jól megy. A ló ma este rosszul fekszik le, kitöri a nyakát vagy lesérülhet úgy, hogy fél év kiesik: ez egy szerencsejáték.”
A ló nem szereti a cicamicázást
Van olyan ló, amit nem adnak el, „mert áll benne annyi pénzünk”, amúgy meg lehet szokni, hogy elválnak tőlük. „A ló nem igényli a babusgatást, nem emberhez kötődő állat, mint a kutya – avat be a lóetológiába Dani. Megjegyzi, ha jól bánnak vele, megismer embereket, helyeket, de a cicamicázást nem várja el, ménekkel pedig kifejezetten veszélyes. A lovat tisztelni kell, nyugodtan, normálisan kell vele viselkedni, és mindent meg kell neki adni ahhoz, hogy kényelmesen érezze magát. Az a jó neki, ha szabadon legelhet a többi lóval, ehhez képest bevisszük egy istállóba, felborítjuk a ritmusát, amire az egész teste, a pszichéje, az emésztőrendszere, a lába évezredek alatt alkalmazkodott, nem este legel, mint eredetileg, hanem tápot kap reggel, délben, este, és megy a jártatógépben, intenzíven edz, versenyez, idegen lovakkal van, beszáll az autóba – ezeket a kényelmetlen, természetellenes dolgokat kell a lehető legkomfortosabbá tenni számára.”
Fontos, hogy milyen képességű egy ló, de a legfontosabb, hogy milyen a mentalitása, és az soha nem változik. „Vannak, akik megtörik a ló egyéniségét, hogy teljesítsen, de az alapmentalitása – hogy tudja, versenyen van, te ki vagy és mi a feladata, és ezt éveken át legmagasabb szinten tudja produkálni, az mentalitás kérdése. A jó lovat a nagyon jó lótól az intelligencia választja el. A világ legjobb lovai – ilyen volt Overdose is –, kivételes tehetségek kivételes küzdőszellemmel. Olyan a tekintetük, mint a sasnak.”
Mintha a ló bicikli lenne
Az első ló, amit a tizenhét éves Dani eladott, saját lova volt, egy angol telivér. Trudit kitiltották a versenypályáról, „mert bolond volt. Egyszer kimegyek a pusztaberényi ménesbe, nézegetem a lovakat, és látok egy öreg lovat, ránézek, megyek tovább, aztán visszafelé látom még egyszer. Ez Tragédia, egy telivér kanca, mondják, és megismerem: Trudi volt az. Eredetileg pej volt, de megőszült és teljesen szürke lett. 32 évesen most pusztult el januárban, az száz fölötti kor emberben. Amikor elpusztult, a farkából kaptam egy fürtöt.”
Trudi nem nyerített, amikor évtizedek után meglátta Danit, és nem tett semmi olyat, amit mondjuk egy lovas filmben látnánk. Dani szerint a lósuttogás is „kicsit divat”. „Lesznek, akik ezen meg fognak sértődni, de minden lovas lósuttogó, aki normálisan csinálja. Vannak különleges emberek, mint Monty Roberts, de hétköznapi, lovakkal foglalkozó emberek között is látok olyat, akinek különleges érzéke van a lovakhoz. Hihetetlen sokat lehet akarva, akaratlanul testbeszéddel kommunikálni, a ló jól veszi a jeleket.”
Szintén probléma Dani szerint, hogy a mostani lovasok felhasználók, olyan, mintha biciklit vennének. Attól még szerethetik a lovat, csak sokszor rosszul. A lovat okosan kell szeretni, a majomszeretet brutálisan el tud rontani és őrült veszélyessé tehet egy amúgy normális állatot. Másrészt meg azt látják a gyerekeken, hogy csak „saját maguk fényezésére szeretnek villogni egy versenyen egy jó lóval. Igazából nem a lovat szeretik, hanem a sikert, amiben a ló csak eszköz. Nincs meg az az áldozatos szeretet, hogy akármi baj van, akárhogy alakul, akkor mégis tovább csináld. Nem akarok emiatt jajveszékelni, de ez tény.”
Lovasnak lenni világnézet
A lovasok között a többség szakbarbár – állítja Dani, míg régen ez a szakma világlátást jelentett, a természethez, hagyományokhoz való sajátos viszonyulást. Mesél példaképekről, azokról az országból elüldözött híres magyar edzőkről, Hazslinszky-Krull Gézáról, Némethy Bertalanról, Endrődy Ágostonról, akik külföldön – Hollandiában, az Egyesült Államokban, Angliában – válogatott csapatokat vittek győzelemre, családtagokról, akik az egész életüket lovakra áldozták. Olyan elegáns megjelenésű és modorú, széles műveltséggel, nyelvtudással bíró emberek voltak a klasszikus lovasok, ami most már ritka. „A lovaglás, lóval való foglalkozás állandó és komplex gondolkodást, nyitottságot igényel. Nekünk szerencsénk volt: jó környezetben nőttünk fel, könnyen társalgunk, a szüleink erősködtek, hogy nyelveket beszéljünk.”
Gyerekként az is megfordult a fejében, hogy kutyatenyésztő lesz, de a művészet is érdekelte – a családban több tehetséges művész akad. Lehet, hogy Daniban is egy Picasso veszett el, de ahelyett, hogy festene, inkább lovakkal foglalkozik. Rockstar, Stirlitz és a többiek legnagyobb örömére.
