Az, aki Rohini Berry és Kovács Gábor szerelmének történetét megírta, igencsak jó forgatókönyvíró lenne Hollywoodban, hiszen egyszerre hihetetlen és filmbe illő, ahogyan megismerték egymást. Adott egy fiatal lány, aki hosszú New York-i szólóévek után úgy döntött, hogy visszaköltözik városába, Mumbai-ba, de előtte még tesz egy körutat. Az utolsó állomás: Kuba. És adott egy fiatal szakácsfiú, aki megajándékozza magát másfél év szabadsággal, hogy felfedezze a világot. Az első állomás: Kuba.
Egy útkereszteződésben – mi lehetne ennél szimbolikusabb? – találkoznak. Rohini frizurája alapján azt hitte Gáborról, hogy krisnás, olyat pedig még nem látott Kubában. Kedvesen megszólította, mire Gábor morcosan válaszolt neki. Mint kiderült, már az első nap kétszer átverték a kedvesnek tűnő helyiek és a sötét hajú és bőrű lányról is azt hitte, itt a következő csapás. Majd mégis elindultak egy irányba, és azóta is egy úton haladnak. Ennek pedig már vagy tizenkét éve.
Úristen, Gábor, egy nap pizzát fogsz sütni!
Amikor Rohini azt mondta Gábornak, hogy szeretné látni Magyarországot, ő azt hitte, viccel. Az volt a terv, hogy meleg, trópusi helyen élnek majd, mivel mindketten utálják a hideget: szóba is jött Mauritius és Goa, de egyik sem tetszett nekik. Amikor Gábor bokája csúnyán megsérült, két hónapot a Balaton-felvidéken töltöttek Gábor szüleinek házában. Bejárták a környéket, rátaláltak a Káptalantóti mellett a az úgynevezett „Sárgaházra”. „Sok romos ház volt, de ez valamiért megfogott minket. Lógott egy falapát a falon, én meg azt mondtam, hogy «Úristen, Gábor, ezzel egy nap még pizzát fogsz sütni!» Annyi hülyeséget beszéltünk össze akkor. Volt ez a teljesen bizarr és semmiből jött, őrült fantáziaképünk arról, hogy mit fogunk itt csinálni.” Aztán, ahogy Gábor jobban lett, visszaköltöztek Budapestre.
A fővárosban majdnem megvettek egy lakást, de az aláírás pillanatában visszaléptek. Rohini önmagát is meglepte, ahogy dühösen kikelve magából hajtogatta, hogy „nem, nem, ezt nem csináljuk”. Ugyanazon a napon csörgött a telefon: a Sárgaház holland tulajdonosa hívta őket, hogy tudja, hogy házat keresnek és meg akarják-e venni. A tulaj odaadta nekik a kulcsot, hogy egy hónap múlva visszajön és ha még tetszik nekik a ház, beszéljenek róla. „Hihetetlen pillanat volt. Hindu vagyok, hiszek a sorsban, végzetben. Ez a ház hívott minket. Szükségünk volt a házra és a háznak szüksége volt ránk. Őrülten hangzik, de így történt.” Ennek már nyolc éve, és Gábor tényleg süt pizzát azzal a bizonyos lapáttal. Nemcsak Rohininek, hanem a vendégeknek is. Rengeteg munkával felújították a beszakadt tetejű, elhanyagolt házat, rendbe szedték a közel hatezer négyzetméteres területet, ahol most zöldség és gyümölcs terem. Otthonukban, akárcsak a vendégházban, finoman keveredik a rusztikus és az elegáns antik stílus. Az apartmanok minden évben április 1-jétől december 31-ig bérelhetők naponta 32 000 forintért, a teljes ház bérleti díja pedig 250 euro/nap.
Paratha reggelire
A tetőteraszos nyári konyhában isteni illat száll fel a serpenyőből. A polcokon sorakozó üvegek a messzi India ízeit, illatát őrzik: zöld, illatos, frissítő kardamom, édeskés, mély garam masala, aminek összetétele minden indiai családban más, és apró,opálos, fehérkristályú misiri cukor, amivel édesanyja iskolába indította őket, hogy „édes legyen a napjuk”. Idecsempészett egy darabkát hazájából: színes lencséket, babokat, szószokat és a kinn zöldellő currynövényt és frangipanit is. Itt készülnek a finomságok a vendégeknek: a csicseriborsóból főzött cholle, a fűszeres szószban főtt indiai sajt, a paneer vagy a karfiollal-hagymával töltött lepénykenyér, a paratha.
„Úgy volt, hogy vagy séf leszek, mert imádok főzni, vagy jogász, mert jól tudok érvelni. De az előbbit elvetettem, mert édesanyám a világ legjobb szakácsa volt, a nyomába se érhetek. Végül maradtam a textilnél. Nem a divat érdekelt, hanem az alkotói folyamat.” A textilben utazó édesapja cége „földi paradicsom a lányoknak”. A milliónyi szín és textúra között, ahogy becsavarta magát a tarka kelmékbe, egy életre a szép anyagok szerelmese lett.
Butik a hegy tetején
New Yorkban dolgozott divatháznál, azonban a divathetek sem hozták lázba: „Agyzsibbasztóan unalmas volt.” Ahogy most dolgozik az indiai szövő-, festő- és hímzőmesterekkel, ahogy „a fogaskerekek összejátszanak és valami csodás születik, egy szövet”, annál inkább. „Lefordítja a gondolatodat tárggyá, ez csodás. Ilyen az igazi mester – lelkendezik. A Sárgaház udvarán egy apró, csinos kis ház áll: „Le Shop” – hirdeti az oldala. Itt és a káptalantóti piacon lehet válogatni a Polipilla-ingek, -ruhák és -kendők között. A név a polip és a pillangó találkozásából született: ezek voltak az első magyar szavak, amiket Rohini megtanult. Gábor volt a polip, őt pedig pillangónak becézte kedvese.
Az egyszerűen elegáns butikban különös ékszereket is árul: a radzsasztáni karkötők és fülbevalók nyersek, mégis meseszépek. Megmunkálatlannak tűnnek, persze nem azok: „A tökéletesség megszállottjai vagyunk, azzal nyomasztjuk magunkat, hogy mindig jók legyünk és jól nézzünk ki. Azt kértem a mesterektől, hogy alig csiszoljanak rajta, hagyják meg a követ olyannak, amilyen: kőnek.” A tökéletesség rabul ejti azért Rohinit is: akad olyan ruha vagy tárgy, amit nem tud eladni.
A fogasokon csupa olyan ruhák lógnak, amilyeneket Indiában hordanak. Kezdetben élénk, tarka darabokat hozott, „ömlöttek a színek”, de egyet, ha eladott. Az európaiak szerinte igen konzervatívak, ha színről van szó, túl sok nekik, ami egy indiainak normális, „pedig az élet színes, ne már”. Gábor azt tanácsolta neki, hogy ha ruhát ad el és az embereket jobban érdekli az egyszerű fehér hímzett kurta, ami rajta van, mint amit árul, akkor talán azt kéne árulnia. Egy évig győzködte, míg végül Rohini beadta a derekát: „Most jön negyven darab, és ha nem adom el, az csak a te hibád” - mondta. Izgult, ideges volt és már felkészült arra, hogy Gábor szemére vethesse, hogy ő megmondta. Két hétvége alatt mindent eladott. Volt menyasszony, aki az ő fehér kurtájában mondta ki a boldogító igent.
Nem kell fésülködni se
A méretezés amúgy elég egyedi, nincsen klasszikus S-méret. Ez a testelfogadás egyik legjobb és legviccesebb módja: a kis méret valójában M-es, ez Rohini mérete, innen kezdődik a méretezés. „Én vagyok a tervező, én döntöm el. Emberek vagyunk, a tökéletes látszat fenntartása feleslegesen nagy nyomás. Már nem érdekel. Ezért olyan jó itt a hegyen: azt veszek fel, amit akarok, nem kell fésülködnöm sem” – mondja, miközben ragyogóan szép és csinosan van felöltözve.
Akárcsak az a kislány, aki belibben az ajtón és angolul szólal meg: ő Antara, Rohiniék hétéves kislánya. És szőke. „Fekete hajú babát vártunk, mert a sötét haj a domináns gén. Amikor elvittük Indiába, folyton azt kérdezték tőlem, hogy én vagyok-e a nevelőnője. Pedig csak rá kell nézni, a szeme és az orra olyan, mint az enyém!”
Sütőpor, liszt, cukor és sok-sok hála
Antara két hónappal azután született, hogy Rohini édesanyja rákban meghalt. „Hálás vagyok Gábornak és nagyon szeretem érte, hogy hagyta, hogy friss házasként mellette lehessek. Nem sok embert ismerek, aki ezt megengedte volna.” Édesanyja választotta az Antara nevet, ami azt jelenti, halhatatlan lélek. „Tudom, hogy én szültem, de néha azt érzem, az életemet köszönhetem neki. A legsötétebb időben nőtt bennem valami, ez tartotta bennem a lelket, megoszthattam vele azt, amit barátokkal se mindig lehet.”
Kisbabával, a nyelvet nem beszélve, barátok nélkül nagyon kemény volt az első két év Rohininek. Szeretett itt lenni, kedvesek voltak az emberek, de nem tudta magát kifejezni és nem értette, körülötte miről beszélnek. „Gábor édesanyja a sütiisten. Néztem, ahogy dolgozik és így magyarázott: «Ez a liszt, a cukor, a sütőpor». Ezek voltak az első magyar szavak a polip és a pillangó mellett, amit megtanultam. A konyha hozott össze minket. Amúgy a piac a legjobb tanár, ott aztán mindent meg lehet tanulni a vevőktől” – mondja.
Itt alig akad egy szabad perce, pedig azt meséli, hogy szülei legnagyobb ajándéka az unalom volt. „Hagyták, hogy unatkozzam néha, én pedig bámultam ki az ablakon és elképzeltem, merre utaznék.” Akárhogy is alakul, akármerre megy, nem fél a változástól, mert semmi sem állandó. „Go with the flow” – vallja és hagyja, hogy az élet sodorja. Gáborral közös álmuk, hogy egyszer majd egy trópusi szigetre költöznek, egyszerű életet élnek. De nem sietteti, nem sóvárog utána, nem vágyódik el. Most, itt jó neki. Csak annyit mond arról, milyen érzés Rohini Berrynek lenni: „Hihetetlen, milyen szerencsés vagyok.”
