Remek időnk van, éppen kifogtuk az őszi tavasz utolsó napsütéses hétvégéjét. Célpontunk, a Hegyestű már messziről látszik, ahogy autózunk a 71-esen, egyszerűen nem lehet eltéveszteni.
Az autót a monoszlói postánál található focipálya mellett hagyjuk, mégse tűnjünk hétvégi kocaturistáknak, akik a hegy lábáig kocsival mennek. Innen nagyjából 40-45 percnyi, kényelmes tempóban megtett sétára van a 337 méter magas Hegyestű.
Éppen a pályával szemben egy apró, beszédes nevű Nagykő utca segít bennünket a tájékozódásban. Az utca rövid és egy enyhe jobbkanyart követően az erdőbe vezet bennünket, bár a birtokhatárokra nem árt odafigyelni.
Hamar ráébredünk, hogy ez az erdő nem a végleges célpontunk és még bőven van gyalogolnivaló: először ki kell jutni a minierdőből, majd egy gazdasági épület mellett elhaladva az aszfalton kell továbbhaladni.
Létezik egy hosszabb, gyakorlatilag a Hegyestűt egészen megkerülő, úgynevezett Mókus-körút, de mivel már jócskán benne vagyunk a délutánban, nem kockáztatnánk meg, hogy ránk esteledik és/vagy bezár a bemutatóhely.
A forgalom nagyon gyér, ezért úgy tűnik, hogy magányos harcosok vagyunk az erdőben, igaz, aszfalt van a lábunk alatt. A felfelé vezető út egy bal kéz felőli, nagyjából 270 fokos kanyarral indul. Itt kocsik is közlekedhetnek, ezért nem árt odafigyelni.
Ha kevés időnk van, könnyen ajánlható a betonos-gyaloglós kirándulás, hiszen hamar letudható és az alapvetően könnyű túra levezetését egy környékbeli étteremben bő másfél órával később meg is ünnepelhetjük.
Így hát nem is zavartatjuk magunkat az aszfalt miatt és inkább elmerülünk az erdő látványában: némelyik levél bíborszínben pompázik, míg mások mustársárgán rikítanak, ezzel adnak színt az ősznek. Lassan haladunk, mert szeretjük kiélvezni az utat.
Az út hirtelen éles jobbkanyart vesz és már látszik is a bemutatóhely bejárata. Egy hegymászó-kötélre erősített tábla tájékoztat bennünket arról, hogy a pénztár jobbra van és ott lehet jegyet venni, ami nekünk 700 forint fejenként, gyerekeknek (14 éves korig) pedig 400.
Szemügyre vesszük az itt berendezett kőtárat. Van itt minden: mészkő, tufa, dolomit stb. Érdekes, hogy a mészkövet úgy vágták ketté és csiszolták meg, hogy megtévesztésig hasonlít a márványra.
A nap éppen megsüti a félig elbányászott Hegyestű tetejét – aminek azért van ilyen sajátságos alakja, mert 1930 és 1970 között csaknem az egész hegyet elhordták – és ebből a szögből éppen olyan, mintha a Kolorádó-fennsíkon található Monument Valley-ben járnánk.
Az egykori vulkánban megdermedt, majd megrepedezett bazaltcsúcs pontosan a navajók által medvekaromnak nevezett tanúhegyekre emlékeztet. Ez jó, így talán az indiánregényekért és/vagy -filmekért rajongó srácok máris nagyobb kedvvel indulnak majd neki a rövid, de meredek túrának.
A parkolóból nézve a bejárattal szemben van a kiállítóterem, más néven a Geológiai Bemutató, ami egyfajta gyorstalpaló a helyi kőzetekből és a környék geológiai felépítéséből. Érdeklődéstől függően 10-25 perc alatt végignézhető.
A teremből kilépve balra egy rövid lépcsőn felmenve máris a tű lábánál, egy tisztáson találjuk magunkat, ami egyben kőember-park is.
Jobbkéz felől lépcsősor vezet magára a Hegyestűre, de az apró tisztásról remekül látszik a Balaton, sőt, a jelek szerint itt piknikezni is szoktak. Néhány lépés után újabb lépcső, ezúttal a csúcsig.
Nem hosszú, de mivel végig lépcső, csak azoknak ajánlott, akiknek nincs gondjuk a kardióval, de megéri bevállalni az újabb mászást, mert a fenti látvány kárpótol.
A tű tetején magas fémkorlát óv attól bennünket hogy az alattunk tátongó mélységbe zuhanjunk. Innen leginkább a Balaton látszik, de Balatonfüred irányába érdemes elnézelődni egy darabig, illetve ezzel átellenesen, Kapolcs felé az éppen őszi színekben lángoló hegyoldalakat láthatjuk.
Van egy másik lejárat is, ami a korábban már említett Mókus-körút felé visz és egészen Monoszlóig elsétálhatunk a majd 9 kilométeres útvonalon.
Lassan lefelé vesszük az irányt, ami kissé más, mint felfelé, mivel a térdünk nem hálás a lejtmenetes lépcsőzésért.
