A keszthelyi Balatoni Múzeum két vaskori korcsolyát őriz. Az egyiket, amelyik egy gyerek számára készülhetett, a Kapos folyó völgyében, Szalacska-pusztán találták. A 21,3 cm-es korcsolya farészei elpusztultak, de vasból készült elemei megmaradtak. A másik késő vaskori korcsolyát a keszthelyi apátdombi őstelepen találták.
Annyit biztosan tudunk, hogy a Festetics grófok több pár korcsolyát is hozattak Hollandiából, és a XIX. század első felében a keszthelyi Georgikon diákjai már rendszeresen korcsolyáztak a tavon, és vendégségbe is korcsolyával indultak. Erről az időszakról egy majdnem tragédiába torkolló, az 1830-as vagy 1840-es években történt kirándulás története maradt fenn, amit egy egykori hallgató jegyzett le 1870-ben.
Egy disznótor másnapján a sokáig mulató diákok a tervezettnél később indultak vissza Keszthelyre, és hazafelé hóviharba kerültek, megrepedt alattuk a jég.
Nyilván éreztük, mint hullámzik alattunk a jégkéreg, s hallottuk, mint hasadozik és ropog nem messze tőlünk kelet felől; csak annyira juthassunk, hogy a folyam egyenes vonalán tul legyünk nyugat felé; csak már partokat vagy világot láthatnánk valamerre; de sehol semmi. […] Ijedtségünk tetőzéseül egyikünk szélről egy nyitva feledt lékben elbukott, s bár keresztül repült rajta, de félig vízbe merülve, irtózatos sikojba tört ki, mert nagyon megütötte magát. Mégis volt bennünk – hála isten – annyi önzetlenség, hogy visszakanyarodva, segélyére siettünk, s karonfogva segitettük tova tolni, midőn minden pereznyi idő olly drága volt.
Az egyik diákot sikerült a társainak megmenteniük, és az utolsó pillanatban mindannyian megúszták a kalandot.
A Herkules című lap 1884-ben számolt be a keszthelyi Korcsolyázó-klub megalakulásáról és a gyönyörű jégpályája megnyitásáról. Ugyanakkor a tó akkoriban még nem volt népszerű a fővárosi úri közönség körében:
Hisz, ha korcsolya kirándulás történik a Balatonon vagy Fertőn, úgy a kirándulók angolok, vagy németek. – A Balaton évenkint befagy, de sohasem hallani a kirándulók odautazásáról.
A századfordulón a Csónakázó és Korcsolya Egylet szervezésében zajlott a korcsolyázás, ők felügyelték és tartották karban a Hullám és a Balaton Hotel előtt kijelölt területet és a melegedőt. Az Andrássy téren (mai Fő tér) egy zászló jelezte, ha elég vastag volt a Balatonon a jégpáncél.
A fakutya egy szántalpakon csúszó szék volt, amit szöges végű botokkal, a gusztonyokkal hajtottak előre a jégen (ha nem volt egy korcsolyát viselő ismerős a közelben, aki megtolta). A néprajzkutatók feltételezései szerint a fakutyázást a Festetics család egyik tagja hozta be Magyarországra 1860 körül, és Keszthely környékéről terjedt el. Egyszerre volt a közlekedés és a kikapcsolódás eszköze. Természetesen megjelentek a horgászathoz használt változatai is, ezek nagyobb rakodófelülettel rendelkeztek, hogy a szükséges eszközöket is szállítani tudják velük a horgászok. A fotó 1967-ben készült, Balatonfüreden.
A feljegyzések szerint 1893-ban 48 cm-es, 1901-ben 60 cm-es, 1929-ben 75 cm-es volt a balatoni jégpáncél vastagsága, 1931–32-ben pedig több mint száz napon át volt befagyva a tó. Dr. Vigyázó János, a Magyar Turista Szövetség társelnöke így írt a tó jégpáncéljáról:
Az utolsó években enyhe telek uralkodtak s nem igen fagyott be a Balaton, annál meglepőbb volt idén, midőn karácsony táján egyszerre tükörsimára meredtek a háborgó hullámaik s lassanként 30–35 cm. vastagra „hizott” a jégpáncél […] Tihany kikötőjében korcsolyával talpamon lesem a virradatot. Hét órakor világosodik a környék és a kelő nap előhírnöke gyanánt viharos fuvallat kél az ég keleti sarkán, mely havat hordva végignyargal a 80 km. hosszú s 12 km. széles jégsíkon.
Nem tudjuk, hogy pontosan mi történik a képen, de azt igen, hogy egy balatonlellei karneválon készült 1954-ben. Azt, hogy aBalaton télen is menő úti cél, már a két világháború közötti időszakban is felismerték. A Balaton jegén nemcsak korcsolyázók suhantak, hanem jégvitorlások is,
sportversenyeket rendeztek, a nagyobb part menti települések szállodáiban estélyeket és mulatságokat rendeztek. 1934-ben téli sportvonat is indult Füredre, leszervezett programokkal és szállással. A korcsolyabemutatók, különféle versenyek nemcsak a szórakozást szolgálták, fontos társadalmi eseménynek is számítottak.
A 60-as években csak Balatonfüreden, Tihanyban, Siófokon és Hévízen találtak nagyobb fűthető szállodákat azok, akik télen is szívesen időztek volna a tónál. A vendégeknek főleg Balatonfüreden szerveztek programokat ilyenkor. Nem véletlen, hogy a legtöbb korcsolyázós fotó is itt készült.
1966 februárjában jégtáncrevüfilmet forgattak a tó jegén a Pécsi Balett táncosainak közreműködésével. A Magyar Televízió számára készült produkciót, amelyben Koncz Zsuzsa, Toldy Mária, Mikes Éva és Németh József is szerepelt, Bednai Nándor rendezte. A revüfilm először ugyanabban az évben, április 2-án volt látható a tévében. A film zenéjét itt lehet meghallgatni.
A lenti fotón korcsolyázókat vontat egy Trabant 500-as típusú személygépkocsi. Az autó Balatonföldvárról gurult át a befagyott Balatonon a füredi hajóállomáshoz 1967 egyik zord, de vidám napján.
Legutóbb 2017 januárjában volt hosszabb ideig biztonságos jég a tavon, a január 28-i Balaton-átcsúszáson 6-8 ezer ember sétált, csúszott, siklott át Badacsonyból Fonyódra.
Források:
Egy kalandom a Balaton jegén, Vadász- és Versenylap, 1870. december 10.
A befagyott Balatonon, Uj Idők, 1924
Herkules, 1884, 38. szám, 1885, 13. szám
