Nem mindennapi vihar haladt át az országon július 7-én, rengeteg településen keletkeztek komoly károk. A zivatar és az extrém szél a Balatont sem kímélte: Fonyódon 100, Alsóörsön 103, Balatonfüreden pedig 130 kilométer/órás széllökést regisztráltak, rengeteg fa dőlt ki, a kikötőkben hajók borultak fel, villanyoszlopok mentek tönkre, a vasúti közlekedés több útvonalon is leállt. A vihar mértékét jól szemléltetik azok a videók, amiket különböző balatoni helyszínekről töltöttek fel.
Július 8-án, kedden hajnalig közel 3000 viharkárt számoltak fel a tűzoltók – áll a katasztrófavédelem tájékoztatójában. Mint írják, leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották őket, de arra is kitértek, hogy kisebb-nagyobb áramszünetek is előfordultak, és a vízközmű-szolgáltatások is érintettek voltak.
Egy Alsóörsön készített videón az látható, hogy a szél teljesen kicsavart egy fát a helyéről. Mint írják, a területet a 60-as években töltötték fel, emiatt a fa gyökerei csak a lápos földbe tudtak kapaszkodni.
A HungaroMet által közzétett videó a délnyugati zivatarláncról.
Vasúti közlekedés
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója megosztotta, hogy a viharkárt szenvedett vasútvonalak többségénél kedd reggelre menetrend szerint indulnak a vonatok, mindez az éjszakai órákban történt helyreállítási munkálatoknak köszönhető. A sikeres helyreállítás mellett azonban lesz olyan vasútvonal, ahol hetekre lesz szükség ahhoz, hogy helyreálljon a közlekedés – ezt az információt már Lázár János építési és közlekedési miniszter osztotta meg egy Facebook-videóban. Példaként a balatonfüredi vasútvonalat említi, ahol, mint mondja: óriási problémákkal és kihívásokkal állnak szemben.
A MÁV-csoport összegyűjtötte az érintett vasútvonalakat, a Balatonnál jelenleg az alábbi változások vannak érvényben:
- A Balaton északi partján a Kék Hullám InterCityk megosztva, csak a Déli pályaudvar és Balatonkenese, valamint Balatonfüred és Tapolca között járnak, Balatonkenese és Balatonfüred között pótlóbusszal utazhatnak, a Kék Hullám InterCityk pótlóbusza csak Balatonalmádiban áll meg
- A Katica InterRégiók és a Vízipók sebesvonatok csak a Déli pályaudvar és Csajág között közlekednek
- Csajág és Balatonfüred között pótlóbuszokkal utazhatnak, melyek az alábbi megállókban állnak meg: Balatonfüred Autóbusz-állomás, Balatonfüred Balatonarács vasúti megállóhely, Csopak vasúti megállóhely, Alsóörs vasútállomás, Balatonalmádi Káptalanfüred vasúti megállóhely bejárati út, Balatonalmádi Autóbusz-állomás, Balatonfűzfő vasútállomás, Balatonkenese vasútállomás, Balatonakarattya üdülő, Balatonakarattya vasútállomás lejáró út, Csajág vasútállomás
- A Szabolcsi Tekergő (16907, 16906) a déli parti vonalon fekvő Lepsényig közlekedik, és onnan is indul Záhony felé. Lepsény és Zánka-Erzsébettábor között pótlóbusz jár.
Mi várható ma?
A met.hu folyamatosan frissülő tájékoztatása szerint július 8-án, azaz a mai napon az ország nyugati területét érintő zivatarrendszer fokozatosan átvonul északkeleti irányba „jellemzően intenzív csapadék, viharos széllökés és kisebb méretű jég kíséretében”. Dél, délnyugat felől intenzív zivatarok alakulhatnak ki, jégeső és lokális felhőszakadás is érkezhet. Mint írják, az átvonuló hidegfront miatt északnyugaton a szelet a délutáni óráktól viharos lökések is kísérhetik.
(Borítókép: Ambrus Tibor polgármester, Csopak - Facebook)
