2014-ben ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Hello Wood nyári alkotótábora, mely Európa legszínvonalasabb építészeti- és dizájntáborai közé tartozik: a tavalyi év során több mint 100 résztvevő érkezett 12 különböző országból.




Ez az a hely, ahol felteheted a koronát a portfóliódra, ahonnan az alkotásaid nem a fiókba, de neves kiállításokra és a médiába vándorolnak. Itt nem csak új emberekkel dolgozhatsz együtt, de garantáltan jó emberekkel is. A Hello Wood ugyanis egy kísérlet arra, hogy a legtehetségesebbeket hozzák össze. Számodra pedig egy lehetőség, hogy egy igazi alkotóműhely tagja légy. Ráadásul a Hello Wood egy olyan fesztivál, ahol fröccs mellett igazi inspiráció is folyik.

Az idei Hello Wood táborban újabb 12 fainstalláció tervezésére és megvalósítására nyílik lehetőség, egy még színesebb, még színvonalasabb és még hosszabb fesztivál keretében.

2014-ben, az előző évhez hasonlóan, a Hello Wood programját nem szakmák vagy szakterületek szerint csoportosítják hanem egy téma köré szervezik, amely idén az EGYENSÚLY.

Olyan művek megalkotása a cél, amelyek a bizonytalanság, a kételkedés és az építészetileg is jól értelmezhető aránytalanság fogalmaira reagálva képesek az egyensúly törékeny pillanatainak ábrázolására. Ennek megfelelően a részvételre az építész, tájépítész, designer és képzőművész hallgatók és csoportvezetők pályázatát egyaránt várják.