Nemzetközi Ikarus találkozó festői környezetben. A részt vevő járművek között megtalálható lesz az egykori gyár szinte összes típusa. A kiállítók között szerepel a Bkv Zrt., néhány hazai Volán társaság, sok magán gyűjtő, valamint érkezik több autóbusz külföldről is. A helyszínen a kiállított járművek megtekintésén túl lehetőség lesz nosztalgia járatokon utazni.


Programok

8:00 Előre regisztrált járművek érkezése, beparkolás a megfelelő helyre
9:00 Ünnepélyes megnyitó, járművek bemutatása magyar és német nyelven
10:00 Nosztalgia járatok indulnak 12:30 óráig 15 percenként melyek egy kört tesznek a városban érintve a vasútállomást, a buszállomást és a Tavas-barlangot ahol le és felszállási lehetőség is biztosított. Az indulási idők a buszok szélvédőjén lesznek láthatók.

13:00 Felvonulás a kiállított járművek részvételével a Balaton-felvidék legszebb részén, a Káli-Medencében. A túra hossza 45 km, amelynek során bármelyik autóbuszon lehet utazni. A túra folyamán egyszeri fotómegállás lesz,
ahol igény szerint át lehet szállni egy másik járműre.
15:00 Díjátadás (legszebb jármű a közönség szavazatai alapján)
17:00 A rendezvény zárása

Belépőjegyek

  • A rendezvényre a belépés: ingyenes
  • Nosztalgia autóbuszjegy a városban közlekedő járatokra: 300 Ft
  • Túra jegy a Balaton-felvidéki felvonuláshoz: 600 Ft 
Részletes programok és információk a találkozó honlapján: http://tapolca.nosztalgiabusz.hu/