A tavalyi sikeren felbuzdulva, idén is megrendezik a Veszprémi Sörfesztivált, idén már harmadik alkalommal. Két helyszínen, négy napon keresztül élvezhetjük a jobbnál jobb sörkülönlegességeket: a Historia Kert mellett 2015-ben egy másik helyszínen, a Malomkert Sörház előtt is tartanak programokat. A fellépők és a bemutatkozó sörfőzdék mellett idén is rodeóbika, sörivó verseny és sörkvíz várják a kisebbeket-nagyobbakat.
A fesztiválon közel ötvenféle kézműves és nemzetközisört kóstolhatunk, köztük olyan extra ízekkel, mint a homoktövis, a kávé vagy a narancs. A széles sörkínálathoz hasonló méretű programcsokor is várja az érdeklődőket: esténként hazai együttesek koncertjein vehetünk részt. A legkisebbeknek pedig légvárral, pónilovaglással és gyerekkoncertekkel készülnek.
Résztvevő sörfőzdék
Malomkert Sörház
A Malomkert Sörház állandó kínálata mellett idén nyáron is készülünk szezonálisan elérhető különlegességekkel, melyeket máshol biztosan nem találsz meg.
Főzdebusz
A magát „sörterrorista akcióbusz” névvel illető Főzdebusz idén két saját főzésű sörrel debütál a fesztiválon.
BeerBoard
A BeerBoard kínálatában a cseh Bernard családi sörfőzde, a Holba sörgyár és a Primátor Sörgyár kézműves söreivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Köleses Sörfőzde
Ahogy a névből is kiderül, az országszerte közkedvelt sörfőzde kézműves söreinek alapanyaga a köles. Kínálatukban a hagyományos világos sör mellett félbarna sörök is megtalálhatók.
Kissler Sörfőzde
A tavaly is nagy érdeklődést élvező Kissler Sörfőzde idén is vendégünk lesz. A dombóvári családi vállakozás kínálatában a hagyományos sörök mellett olyan különleges ízeket is találunk, mint a homoktövis, a birsalma vagy a gyömbér.
Blonder Sörfőzde
A vonyarcvashegyi sörfőzde kamionja első alkalommal látogat hozzánk világos sörével, mi már izgatottan várjuk.
Horizont Kézműves Sörök
Az egyik legrangosabb sörversenyen, a Dublin Craft Beer Cup 2015-ön a díjazottak között volt és a két érmet is elnyert Horizon Japán Búzát és a Horizont Flamand Portert idén nálunk kóstolhatjátok meg Veszprémben először!
Szarvasi Kézműves Sörfőzde
A sörfőzde 2010-ben kezdte meg működését, azóta kilépett Békés megye határain túlra is és kedvelt résztvevője rendezvényeknek, fesztiváloknak. Idén az Ír vörös, Világos és Meggy söreiket kóstolhatjátok meg csapolva.
Liquid Gold
A Liquid Gold Kft. 1997-es megalakulásakor azt tűzte ki céljául, hogy tradicionális minőségi söröket importáljon a termékek származási helyéről – melyek az eredetiséget, a hagyományt hozzák el a magyar fogyasztóknak.
Heineken sörgyár
A cég két sörgyárában, Sopronban és Martfűn gyártják, többek között, hazánk legkedveltebb sörét, a Sopronit, de itt készül Európa vezető sörmárkája, a világ legnemzetközibb söre a Heineken is.