Március 17-én a Dumaszínház duplán támad, hiszen két produkcióval érkeznek Kaposvárra. Fellép Kőhalmi Zoltán, majd a Duma Swing (Kovács András Péter, Janklovics Péter és Illés Ferenc) szórakoztatja a közönséget.
Kőhalmi Zoltán:
A háromgyermekes, boldog családapa és férj, Humorfesztivál-győztes, a műfaj egyik legrutinosabb képviselője. Nem politizál, nem beszél celebekről és nem káromkodik. Sikeres saját estje után a Showder Klub speciális adásában, elsőként készíthetett önálló adást.
Duma Swing:
Kovács András Péter (KAP), Janklovics Péter és Illés Ferenc jazz-up comedy estje. „Ez egy zenés, improvizatív stand-up előadás. A legelképesztőbb élethelyzeteket jelenítjük meg, ahol az emberek zenével találkoznak. Céges bulikat, fesztiválokat, lagzikat veszünk górcső alá, lesz jazz zenész-képző, szerenád tetszőleges hölgynek, tetszőleges témában, de a finálé dalt is ott fogjuk kitalálni, miközben sok olyan sztori hangzik el, amik zenei tanulmányainkat, pályafutásunkat színezték.” – foglalta össze az est házi-, és ötletgazdája, KAP.
látnivalók & kultúra
Kőhalmi Zoltán, Duma Swing
Program adatai
Együd Árpád Művelődési Központ
2016. március 17., csütörtök 19:00 - 00:00