Lajkó Félix Folk című produkciója július 21-én mutatkozik be a Kultkikötő balatonföldvári színpadán.
Lajkó egyedi hegedűjátékával már lenyűgözte a hazai és a nemzetközi közönséget egyaránt. Pár éve azonban újra elővette a citeráját és Mező című albumával némileg átrendezte a hazai világzene fogalmát.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.