Évről évre a Vörösberényi Általános Iskola mögötti szabad terület szolgál a Lovaskavalkádok helyszínéül. Az aktív és egyben családi program keretében a Magyar Lovas Szövetség fogathajtó szakágának „C” kategóriás versenyzői mérik össze erejüket. A tizenkettedik alkalommal megrendezett egész napos rendezvény lovas bemutatókkal, fogathajtó és díjugrató versennyel, lovaglási lehetőséggel, vadászhajtással, harcászati és íjászbemutatóval, illetve huszárbemutatóval várja a helybelieket és az ország többi részéből érkező látogatókat, valamint a versenyezni kívánó bátrakat.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.