Xavier élete továbbra is tele van nem várt fordulatokkal, amelyek sajátos életfilozófiájának a következményei. Még mindig keresi a helyét a világban, és még mindig gyakorta bizonytalan.


Ám ezúttal már két gyermekes apaként próbálja megállni helyét, s ehhez mérten, felelősségteljesen igyekszik cselekedni a mindennapokban.

Derült égből villámcsapásként éri, amikor gyermekei édesanyja bejelenti, hogy a gyerekekkel együtt New Yorkba költözik. Alig pár nappal az elválást követően Xavier már szintén egy New York-ba tartó repülőn ül, mivel nem bírja elviselni a gondolatot, hogy csemetéi nélküle nőjenek fel.

New York számos nem várt fordulatot tartogat a számára: egy leszbikus pár gyermekének vérszerinti apja lesz; az állandó tartózkodási engedélyért feleségül vesz egy kínai lányt; majd újra rátalál a szerelem; miközben legújabb könyvét is sikerrel fejezi be.

VETÍTÉSEK

Fövenyes, Kertmozi
Július 21.         21:00


Zamárdi, Kertmozi
Július 22.         21:00

Csopak, Forrás kertmozi
Augusztus 3.   21:00