Hogyan álljunk ki magunkért? - Önbecsülés, határszabás, verbális önvédelem

Veszprémi
előadásában Dr. Almási Kitti az asszertív kommunikáció, a határszabás és a verbális önvédelem technikáiba vezeti be a közönséget - a tőle megszokott közérthető, gyakorlatias és nagyon szórakoztató stílusban.

Mindannyian arra vágyunk, hogy tisztelettel, megbecsüléssel bánjanak velünk, ez a természetes igényünk azonban gyakran nem teljesül. Sokan kénytelenek elszenvedni azt, hogy mások semmibe veszik őket, vagy bántó, megalázó módon viselkednek velük.

Ilyenkor egyesek csöndben magukba húzódnak, és eltűrik a rossz bánásmódot, mert nem tudják, mit is tehetnének ellene. Mások durva ellentámadásba lendülnek, amivel talán valóban meg tudják védeni az érdekeiket, de ennek is ára van, mert közben a légkör megromlik, az érzelmi szálak pedig (ha vannak) meglazulnak és elszakadnak.

Mit lehet tenni ilyenkor? Megtanulhatunk asszertíven kiállni önmagunkért, vagyis olyan módon védeni az érdekeinket, hogy közben a másik ember érzéseit, viselkedésének mozgatórugóit, valamint a kapcsolat érdekeit is figyelembe vesszük. Így megfordíthatunk elmérgesedni készülő helyzeteket is, és nemcsak a közérzetünk lesz jobb, de önbecsülésünk és a kapcsolataink is megerősödnek.