A Laczkó Dezső Múzeum október 23-án, pénteken 13 és 15 órakor ingyenes tárlatvezetésre várja az érdeklődőket a Várbörtönben (Veszprém, Vár u. 19.), az újonnan megnyílt, „’56 után a bitófák árnyékában” című állandó kiállításon. 18 órától pedig megemlékezést és koszorúzást tartanak a Brusznyai emlékműnél.

A tárlat 1956-tól 1967-ig, az utolsó kivégzésig mutatja be a megtorlás időszakának egy-egy lényeges, Veszprém megyéhez kötődő momentumát. A látogatók megismerkedhetnek Brusznyai Árpád életével, a deportálások menetével, valamint két üggyel, a Vaczkó és Hamusics perrel – mindkét eset 1956-hoz kapcsolódik. Ezekben az ügyekben fegyveresen elkövetett összeesküvés miatt nyomoztak a hatóságok 1966-ban. A kiállításban megemlékeznek azokról a hősökről, akiket az ’56-os szerepvállalásukért a rezsim halállal büntetett.

2015. október 23-án, pénteken 13.00 órakor és 15.00 órakor Szántó Attila, a múzeum igazgató-helyettese, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést a Várbörtönben

A csoportok indulási helye: Hősök Kapuja Látogatóközpont információs pult (Veszprém, Vár u. 2.).